Mindkét magas díjazású nemzetközi nagyverseny magabiztos, hongkongi győzelmet hozott ma kora délután Szingapúrban. A sprintereknél Lucky Nine 1:08.71-ben megerőlteés nélkül győzött a remek sprintereket felvunoltató, 1200 méteres KrisFlyer International Sprintben Bel Sprinter és Super Easy előtt. Ez már az ötödik Gr1-es sikere volt a Dubawi ivadéknak. A képen látható Military Attack (Oratorio) pedig folytatja bámulatos szezonját. Azt követően, hogy 3 héttel ezelőtt California Memory-t is maga mögé utasította most sem talált legyőzőre, pedig a versenyben hat ország lovai, köztük számos Gr1-es nyerő volt ott a startnál. A Hong Kong Gold Cup és a Queen Elizabeth Cup után, most tehát a zsákban az International Cup első trófeája is. Meandre a 9., míg Pastorius csak utolsó előtti.
|
Hamar kiderült, hogy 2013-ban sem avatnak Triple Crown győztest az Egyesült Államokban. Orb ugyanis csak negyedik helyen ért célba a kilencfős mezőnyben az éjszakai Preakness Stakes-ben. 
Bővebben...
Farhh magabiztos győzelmét hozta a Lockinge Stakes futama. A Pivotal apaságú telivér tehát négy második helyezés után végre győzni tudott. Mögötte azonban hatalmas meglepetés, mert az a Sovereign Debt érkezett a célba második helyen, akinek az előzetes tétosztaléka 80/1-hez volt. Aljamaaheer a harmadik, míg a szuperfavorit, Declaration Of War az ötödik helyen. Silvestre de Sousa megszerezte első angol Group 1-es győzelmét. Prince of Wales's vagy Queen Anne lehet Farhh következő feladata.
Foto: Sporting Life
Christophe Soumillon tegnap, Moonlight Diamond nyergében pályafutása 2000. franciaországi győzelmét aratta. Gratulálunk!
Következzen néhány rövid hír a németországi galoppversenyzés háza tájáról.  Fotó: sporthorse-data.com
Bővebben...
A hétvégén ismételten igazi nagyüzem lesz világ galoppsportjában.
Bővebben...
Remek versenyeket hozott a két francia klasszikus vasárnap. 
Bővebben...
Angliában már lefutották, míg a csatorna „ezen oldalán”, a galloknál vasárnap jönnek az első klasszikusok, azaz az ottani 1000 és 2000 Guineas! 
Bővebben...
Csodálatos hétvégén vannak túl a lóversenyzés szerelmesei. A versenyek és a körítés mind-mind azt bizonyítja, hogy évszázados a lemaradásunk az elithez képest, így nekünk még hossz-hosszú ideig (talán örökre?) csak a netes közvetítések maradnak vigaszul az ilyen versenyeket illetően.
Bővebben...
Több mint 150 ezer néző előtt, Orb (Malibu Moon) sikerét hozta a 139. Kentucky Derby futama. Ezzel folytatódik Joel Rosario "áloméve", hiszen bő egy hónappal ezelőtt ő nyerte meg a Világkupát Dubaiban, most pedig a világ egyik leghíresebb versenyében sem talált legyőzőre. Az ő szavai: "Ez a verseny igazán különleges. Láttam ezt a sok-sok embert, és egészen hihetetlen volt, hogy ennyien eljöttek. Hogy megnyertük a Kentucky Derbyt, ez olyan számomra, mintha álmodnék. Olyan boldog vagyok, hogy nem tudom jobban szavakba önteni mit is érzek." A nyerő ló trénere a 62 éves Claude R. McGaughey III.
Az angol lapok már tavaly ősz óta Dawn Approach-ról (New Approach) írtak elsőként, ha a 2000 Guineas esélyeiről esett szó. Nos a Godolpin telivér nem okozott csalódást, nagy stílusban, öt hosszal előzte meg Glory Awaits-ot, és több mint héttel Van Der Neer-t. Toronado csak a negyedik pozicióban. Mind a zsoké, Kevin Manning, mind a tréner, Jim Bolger ( ő a 2. képen) először tudott győzni e futamban. Fotók: SportingLife 
|
|