Boudot, a rekorder

Több évtizede fennálló rekord került feledésbe általa, a francia sztárzsoké történelmet írt. 

 

 

 

Bármi is volt a kitűzött cél, Pierre-Charles Boudot úgy hajózott be a rekordok könyvébe, mint a legsikeresebb zsoké Európa naptári évében. Sir Gordon Richard 269 győzelme volt eddig a viszonyítási alap 1947 óta, amit a német bajnok Peter Schiergen múlt felül 273 győzelemmel még 1995-ben. A múlt heti Chantilly-i négyes nyerése után Boudot megszerezte a 275. első helyezését az évben, ami azt jelenti, hogy a francia tehetség mindkettejüket túlszárnyalta.

1992. december 21.-én született francia földön. Édesapja a jól ismert tréner, Marc Boudot, aki 2008-ban elhalálozott. Miután fölvették a Govieux-i zsokéiskolába, Boudot tanonc lett a legendás tréner Andre Fabre kezei alatt, és 2009 áprilisában vett részt élete első versenyén. Az útja innen meredeken ívelt felfelé, első Gr1 győzelmét 2015-ben szerezte Nagy-Britanniában és rákövetkező évben már európai rekordot tudhat magáénak. 

Sir Tony McCoy 289 győzelemmel zárta a 2001/02-es gátszezont. Herve Naggar, Boudot menedzsere azt mondta: „Ez egy nagyszerű teljesítmény, és ha tovább lovagol év végéig, reményeim szerint Tony McCoy rekordját is megtöri, főleg, hogy a szezon közepe óta majdhogynem mindent megnyer amihez „hozzáér”. Egyszerűen hihetetlen.” (E sorok írásakor 278-nál tart.)

 

 

 

Minden kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy Európa Boudot lábai előtt hever. 

„Egész évben ezért dolgoztam, és októberben 38 nyerőt lovagoltam, míg ebben a hónapban 25 körülit. Amikor lefektettem magamban ezt az elhatározást, azt terveztem, hogy Peter Schriergen teljesítményét túlszárnyalom, és ezután még mindig képes vagyok nyerni, ez megnyugtató.”

A fantasztikus teljesítménye mellett, arról is muszáj szót ejteni, hogy nem egy könnyűsúlyú zsokéról beszélünk, így folyamatosan tartani a versenysúlyt meglehetősen nehéz lehet számára, de nem véletlen Ő lett a kontinens királya.

Nincs megállás továbbra sem a rekorder számára, az év hátralévő részében láthatjuk Japánban, majd Hong Kongban és természetesen Franciaországban is.

képforrások: scoopnest.com, skysports.com 

 
Facebook