Krónika - ranglisták és díjazottak

Megkoronázták az elmúlt szezon legnagyobb csillagait.

 
 
Bob Baffert és Arrogate. Fotó: Emily Shields 

Az International Federation of Horseracing Authorities és az Eclipse Awards is a héten hirdette ki nyerteseit – bár csak az utóbbinak az eredményét nem lehetett előre tudni. Az IFHA rangsora ugyanis folyamatosan elérhető, hogy bíráik szerint ki is a világ legjobb versenylova: havonta frissülő képességszámokkal. A Breeders’ Cup Classic után pedig már senki sem vehette el a hároméves titántól, Arrogate-től a becses „Év Legjobb Lova” címet. 134-es pontszámával Bob Baffert üstökösként berobbanó telivére 1 egységgel utasította maga mögé California Chrome-ot és kettővel az ausztrál csodalovat, Winx-et a dobogó alsóbb fokaira. A Cox Plate-bajnok, idén veretlen kanca ezzel a világ legmagasabbra értékelt turf-lova a 129-es képességszámú, a brit Champion Stakes-győztes Almanzor előtt. Díszes társaság, azt meg kell hagyni.

Bob Baffert pedig 12 hónapra rá, hogy American Pharoah állt a lista élén, újra feljutott a pódiumra, hogy a tulajdonosokkal együtt átvegye a díjat.

„Ez óriási megtiszteltetés, hogy egymást követő két évben nyerjük el ezt a díjat” – kezdett bele Baffert. „Igazán különleges volt, hogy megverjünk egy olyan lovat, mint California Chrome (a Classic-ban), aki többször vert minket, mint mi őt.”

Winx társtulajdonosa, Debbie Kepitis és trénere, Chris Waller már nem voltak elragadtatva csodakancájuknak a harmadik helyével: „Gondolom, indítanunk kellene homokon és megpróbálni megnyerni a Breeders’ CupClassic-ot ahhoz, ha azt szeretnénk, hogy ő legyen a világ legjobb lova” – nyilatkozta Waller utalva a bírák húzására Amerika felé.

Az USA pedig a maga rendszere alapján is megválasztotta az év legjobbjait: a kiválasztott 248 szakmabeli (főként újságíró) számos kategóriában adja le a szavazatát, hogy kit tartott a legkiválóbbnak a szezon során. A legbecsesebb kategória természetesen az Év Lova cím, melyet 2014 után ismét California Chrome nyert el 202 szavazattal – így ő az amerikai sporttörténelem második telivére, ki nem egymást követő években lett megkoronázva az Eclipse gálán. Mindezidáig az egyetlen az örökifjú, legendás John Henry volt (1981 és 1984).

A többi díjazott:

Sprinter kanca: Finest City
Sprinter mén/herélt: Drefong
Turf kanca: Tepin
Turf mén/herélt: Flintshire
Idősebb kanca: Beholder (negyedik Eclipse díja!)
Idősebb mén/herélt: California Chrome
Hároméves kanca: Songbird
Hároméves mén/herélt: Arrogate
Kétéves kanca: Champagne Room
Kétéves mén/herélt: Classic Empire
Tulajdonos: Juddmonte
Tréner: Chad Brown
Zsokétanuló: Luis Ocasio
Profi zsoké: Javier Castellano
 
 
 
Richard Mandella és Beholder. Fotó: Paulick Report
 

Richard Mandella a díjátadón így búcsúzott Beholder-től: „Igazi öröm volt tréningezni. Mr. Hughes (a tulajdonos – szerk.) azt mondta, ennyi volt. Én halogattam egy pár hétig, így ellopták egy éjszaka közepén. Biztosan állíthatom, hogy az életem sosem lesz a régi nélküle.”

Közben pedig Distaff-beli hősies ellenfele, Songbird is visszatért a versenypályára trénere, Jerry Hollendorfer istállójába. A kanca, akinek veretlenségi sorozatának egyedül Beholder tudott véget vetni, egy kiadós vakáción van túl – a lóversenyrajongók világszerte várják majdani visszatérését, hiszen 2017-re „ígérték”, hogy mének ellen indítják a fantasztikus kancát. Lehet, hogy ő lép majd a nagy Beholder helyébe?
 
 
 
Love The Chase és újszülött fia Tapit-tól. Fotó: Paulick Report
 
 
És ki lép majd California Chrome helyébe? Talán majd pont újszülött kisöccse? Chrome anyja, Love The Chase ugyanis január 26-án, csütörtökön adott életet egy egészséges méncsikónak a vezető örökítőtől, Tapit-tól. A kiscsikó ugyanolyan fénylő sárga, mint világhírű bátyja, fehér hókával a homlokán. Love The Chase számára idén már le van foglalva a hármas korona bajnok American Pharoah apja, Pioneerof the Nile.
 
Facebook