Ismerős arcok

A Lockinge Stakes mindösszesen kilenc indulójával felcsigázhatja az érdeklődésünket... 

 

 

Ribchester második a Queen Elizabeth Stakes II-ben.


 
Kezdjük azzal, hogy aki kicsit is jártas a lóversenyzés világában, tudja, mit jelent ez a két szó: Epsom Derby! Nos, az álomfutam hagyományos előkészítő versenyében csütörtökön olyan történt, amire nem sokan számítottak. A kevésbé favorizált, és a Derby-re nem nevezett Permian (Teofilo) hatalmas versenyben győzött a Dante Stakes-ben, így meghatott idomárja, Mark Johnston könnyek között jelentette be, hogy Permian-t utónevezik.
 
Ezután jön azonban csak a java! Izgatottan várjuk már a szombatot, hiszen akkor kerül lefutásra a legelőször említett Gr1-es besorolású, mérföldes futam, amely a négyéves és idősebb lovak számára nyújt kedvező lehetőségeket, hogy bizonyítsák kivételes képességeiket.
 
A mezőny tartogat számunkra ismerős versenyzőket is. Richard Fahey két lovat ad a versenybe, név szerint Ribchester-t és Toscanini-t. Előbbi ősszel a Queen Elizabeth II Stakes-ben (Gr1) közvetlenül a nyerő Minding mögött beérve már verte a most is induló Lightning Spear-t és Galileo Gold-ot, hétvégén egy újabb csatározás következik, vajon ki viszi a prímet? Sőt, egy testvéri megmérettetésnek lehetünk a szemtanúi, ugyanis az előbb említett Galileo Gold (Paco Boy) féltestvére Mitchum Swagger is starthoz áll!  A felsorolásból nem hagyhatjuk ki az oly sokak által ismert Aidan O'Brien-t, aki a legutóbb a Guineas Festival-on brillírozó Somehow-ot készítette fel.
 
 
 
Galileo Gold a tavalyi 2000 Guineas győztese
 
 
Martyn Meade, a hosszú idő óta először futó Aclaim trénere így nyilatkozott idomítottja esélyeiről: "Aclaim kiesett a jó formájából, de jó tele volt, reméljük feltöltötte magát energiával. Próbáljuk újra formába hozni, de nem sietünk. Erősödött, és boldog, hogy újra futhat."  Most meglátjuk, hogyan tér vissza a Challenge Stakes-nyerő.
 
Hétfőn jelentkezünk a beszámolóval, de nem éri meg kihagyni egy ilyen izgalmasnak ígérkező futamot, 16:30-kor figyeljenek Newburyra!
 
Fotók: britishchampionsseries.com
 
Facebook