Tapité New York

Ki állítja, hogy érdektelen a Belmont Stakes....?

 
 
 
 
Tapwrit, és zsokéja Jose Ortiz    Fotó:static.americasbestracing.net 

 
A New York-i lóversenyünnepen nem volt hiány a jó hangulatból. Öt lefutott Gr1-es verseny után megszólaltak a fanfárok, majd következett az örökbecsű "New York, New York" Frank Sinatratól, ami még tovább fokozta a hangulatot. Ezt követően jöhetett a 149. Belmont Stakes.
 
Amely nem okozott meglepetést, hiszen a két favorit vitte a prímet. Tapwrit és a Curlin utód, Irish War Cry nagyot csatázott a finisben, végül Tapit leszármazottja húzta be az utolsó Triple Crown futamot. A győztes tréner, Todd Pletcher ezzel már a harmadik Belmont Stakes győzelmet tudhatja magáénak, és az első idomár 1996 óta, aki a Triple Crown két futamát két különböző lóval nyerte meg.
 
  

 
 
 
Miután a hároméves csikó nem szerepelt fényesen a Kentucky Derbyn, kihagyták vele a Preakness-t, hogy felkészüljenek a Belmontra. A nagyágyú ezzel a versennyel szerezte meg élete első Gr1-es trófeáját, amit közel 58 ezer néző látott a helyszínen, és tízmilliók a képernyők előtt.
 
"Ez a mi hazai bázisunk és azt hiszem, ez mindig előnyt jelent" - nyilatkozott a győztes tréner. "Ahogy felkészítettük ezt a lovat öt hét alatt, úgy éreztük elég jó esélyei vannak."
 
 
 
Finisben    Fotó:world.united.agronaplo.hu
 
 
"Ez egy olyan érzés, amit nem tudok megmagyarázni, most nagyon boldog vagyok", mondta Jose Ortiz zsoké jókedvvel a nagy verseny megnyerése után, hozzátéve, hogy a ló tulajdonosai - "mindig hittek bennem. Köszönettel tartozom a tulajdonosok és Todd (Pletcher) számára, hogy megadták a lehetőséget."
 
Talán valamiféle bűvös családi képességgel rendelkezik az Ortiz család, ugyanis tavaly, az idei nyertes testvére, Irad Ortiz, Creator nyergében volt büszke első. Hozzá kell tennünk, Jose-nak ez volt az első Triple Crown sikere. Creator és Tonalist után Tapwrit - 4 éven belül - a 3. Belmont Stakes nyerő  Tapit ivadék.
 
Sajnos a japán lovat nem láttuk, ugyanis jobb első lábára - napokkal a verseny előtt -  lesántult és hiába kezelték Epicharis-t hosszadalmasan, végül nem tudott rajthoz állni.
 
Holnap még foglalkozunk a New York-i galoppüneppel, így sok-sok érdekességet olvashatnak majd - többek között bámulatos napot záró zsokéról, Mike Smith-ről is - Papp Virág tollából. 
 
Facebook