Ír bajnokok

Már egy hónapja, hogy kiosztották az ír bajnoki címeket, de mi még nem szóltunk Önöknek a győztesekről. Mostanáig...

 
 
 
A friss bajnok zsoké, Colin Keane ünnepel 

Profi zsoké: Colin Keane

A 2014-es apprentice bajnok idén már a nagyok között is trónra állhatott, ugyanis a 23 éves lovas egészen 100 győzelemig jutott a szezon folyamán. Másodikként az őt végig üldöző Pat Smullen végzett 88 sikerrel, míg harmadik Donnacha O’Brien 62-vel.

Apprentice zsoké: Oisin Orr

20 éves korában épp 20 győzelemmel lett lovastanuló bajnok. Egyetlen sikerrel mögötte Killian Leonard lett a második, a dobogó alsó fokára pedig a sérült Ana O'Brien, aki 18 nyerőt lovagolt.

Tréner: Aidan O'Brien

Ki más lehetett volna a legjobb tréner, ha nem az idén rekordszámú Gr1-győzelmet begyűjtő O'Brien? Nem sokkal azután, hogy pénteken Mendelssohn győzött a Breeders' Cup-on, vasárnap már 20. bajnoki címét vehette át Naas-ban, nem nagy meglepetésre. Az öt ír klasszikusból négyet az ő idomítottjai hoztak el, mindkét szigetországban tarolt, a végén pedig még Del Mar-ban is összejött egy Gr1-trófea, nevezetesen a 27. az idén. És még csak most jön a Turf Világbajnokság Hong Kong-ban...
 
 
 
Capri-val az Irish Derby-győzelem után 

Futtató: Mrs. Sue Magnier

O'Brien-hez hasonlóan papírforma-győzelmet aratott a Ballydoyle tagja, aki a szindikátusnak köszönhetően olyan lovak sikereiből részesült, mint Winter vagy Caravaggio. Épp lehagyta a Coolmore-t, illetve annak tagjait, Michael Tabor-t és Derrick Smith-t.

A díjátadón november 5-én Suzanne Eade, a Horse Racing Ireland pénzügyi vezetője gratulált a bajnokoknak, valamint Brian Kavanagh vezérigazgató mondott beszédet.

"Minden bajnokunknak szeretnék gratulálni a szezonban elért teljesítményükért. Belföldön a 2017-es szezonra Colin Keane és Pat Smullen harcaként fogunk emlékezni a zsoké-bajnoki címért. [...] Nagyon büszke vagyok az ír tenyésztésű lovak eredményeire, a lovasokra és trénerekre, illetve külön említést érdemel Aidan O'Brien, aki csapatával új világrekordot állított be az egy év alatti Gr1-győzelmeket illetően."
 
Az itt leírtak forrása a TDN cikke. 
 
Képek:  Irish Times, RTE
 
Facebook