Christophe Soumillon, a történelemíró - 4. rész

Persze egy ilyen kaliberű zsokét nem kizárólag saját istállója foglalkoztatja.

  

Corine Barande-Barbe például a legendás világutazóra, Cirrus des Aigles-re ültette, akivel öt Group 1-es futamban voltak legyőzhetetlenek, de olyan ikonikus lovak hátán láthattuk az évek folyamán többek között mint Viva Pataca, Good Ba Ba, Almanzor, Buena Vista, Orfèvre vagy a már említett Overdose.

Soumillon Ausztrália kivételével mindenütt megnyerte már a legnagyobb versenyeket.
 
Franciaországon kívül sikerrel versenyzett Angliában, Írországban, Magyarországon, Olaszországban, Kanadában, Hong Kongban, Dubaiban, Japánban, az Egyesült Államokban is, de pl. Hamburgban is 11 hosszal nyerte a Német Derbyt Sea The Moon-nal.
 
 
 
 
Indulás Lyonba 
 

A rekordbeállítást jelentő 300. tavalyi győzelmét 2017. december 16-án egy hideg téli estén érte el, amikor is délután Deauville-ban kizárólag egy nyerés sikeredett számára. Azonban ő nagyon meg szerette volna dönteni kollégája rekordját és Deauville-ból közvetlenül Lyon-ba (La Soie) repült, ahol az esti versenynapon mesternégyest ért el, így máris rögtön 302-vel vezette a ranglistát. Érdekesség hogy, a mérföldkőnek számító ezrediket is Lyonban ünnepelte 2006-ban, igaz, a város másik lóversenypályáján (Parilly).

Hogy miért volt benne ez a mindenáron győzni akarás? Az egyik legjobb televíziós műsorvezetőnek, Nick Luck-nak ezt válaszolta:
 
Nem tudom pontosan megmagyarázni, miért. Amikor tavaly láttam Pierre-Charles-t, nagyon is éreztem, hogy én ugyanezt akarom. Kérdezd meg, miért próbálnak meg emberek tucatjai felmászni az Everestre, amikor tudják, hogy meghalhatnak. Csak azért csinálják, mert érzik, hogy meg kell csinálniuk.
 
 
 
 
VILÁGsztár 
 

A sikerek alapja a komoly elhivatottság mellett a kiegyensúlyozott magánélet: Soumillon felesége az 1998-as francia szépségkirálynő, ma már televíziós személyiség Sophie Thalmann, akivel 2006-ban keltek egybe és egy kislányt, illetve tavaly óta már két kisfiút nevelnek. Vidéken, egy hatalmas birtokon élnek rengeteg állattal körbevéve. Christophe kiváló családapa. Imádja a gyermekeit. Az természetes, hogy kilovagol velük, de kerékpározik és más sportokat is közösen űznek.

Videónkon jól látszik az, hogy milyen boldog volt a 301. győzelemnél, hiszen azt családja körében ünnepelhette. Erről később azt mondta: ez a győzelem tette a legboldogabbá 2017-ben.
 
 
 
 

Kilencedik alkalommal avatták tehát bajnokká, de szent meggyőződése, hogy még minimum 10 évet a nyeregben fog tölteni.

Ha jó esélyű, kiváló lovakat lovagolsz, tarts magad motiváltan. Még soha nem éreztem magam olyan erősnek, mint mostanság, és remélem, 10 év múlva ugyanezt mondhatom majd, mert tényleg ez a cél: még 10 évig lovagolok."
 
 
 
 

Sokkal jobban érzem magam, mint valaha, így ez boldoggá tesz. Minden nap mosolyogni fognak látni a pályákon is, és a családom is, amikor hazajövök. A múltban nem volt mindig ennyire kerek az életem, de ez a múlt és előre tekintek. Kiváló kondícióban vagyok, és a koplalással sincs ma már semmi gondom. Mint apa, elmagyarázhatom a gyerekeknek, mi történik, és megmutathatom, mit kell tennünk az életben, hogy megvalósítsuk álmainkat.”

Ő megvalósította.

Vonczem Gabriella - Sereg András Képek: Soumillon és Thalmann twitter
 
 
Kedvenc francia szaklapunk, a Jour de Galop megnézett pár zsokételjesítményt a világ más pontjairól. Mindenkinél 2017. december 16-ig vette figyelembe a számokat:

Mike Smith (USA) 262 lovaglás, 67 győzelem, ebből 14 Gr1. – szinte hihetetlen. A szaklap szerint Smith „egészen különleges” 
Christophe-Patrice Lemaire (JPN) 790/194/5 (időközben japán bajnok lett 199 győzelemmel-sa.)
Mirco Demuro (JPN) 262/67/6
Joao Moreira (HK) 221/43/3
Soumillon (FRA) 1619/302/4
Boudot (FRA) – 2016-ban: 1530/300/2
 
Facebook