Francia bajnokok

Elérkezett az idő, hogy az angolok és az írek után bemutassuk Önöknek a francia szezon legjobbjait.

 



 
A futtatóknál úgy is Khalid Abdullah lett a bajnok, hogy az első hét helyen végző tulajdonos között ő indította a legkevesebb lovat (!). Övé azonban Európa legfénylőbb gyémántja, Enable, aki megnyerte a földrész leggazdagabb versenyét, ez bajnoki címhez segítette gazdáját. A Godolphin csapat majd ugyanannyi pénzt keresett, de ezt több mint kétszer annyi futásból érték el.
 
 
 
 
 
A trénereknél is hasonló a helyzet. André Fabre mindösszesen két győzelemmel gyűjtött többet, mint a még mindig problémákkal küzdő Rouget, de a mestereknél mindig a pénznyeremény rangsorol, márpedig itt több mit 2,5 millió euró a differencia. Pantall harmadik helye az év meglepetése. A trénerfejedelem ezzel 28. bajnoki címét jegyzi, amihez mi már semmit nem tudunk hozzátenni, talán csak annyit, hogy szívből gratulálunk! 
 
 
 
  
A zsokévetélkedésről igazán nincs sok írnivaló: Soumillon tarolt. Majd 100 győzelemnyi különbséggel foglalta vissza a trónt Boudot-tól, de ezért rengeteget vállalt. A róla szóló cikksorozat utolsó részében láthatják majd, hogy a belga micsoda döbbenetes számú versenyben lovagolt 2017-ben, amire a világ egyetlen pontján sincs példa. Érdekesség, hogy Soumillon szárnyalása nem hozta meg a sikereket saját istállója számára, hiszen őfelsége Aga Khan mindössze az ötödik legeredményesebb futtató, míg Alain De Royer-Dupre csak a 8. a trénervetélkedésben.
 
 
 
 
Enable Nathaniel-t is apamén „championná tette”, míg a tenyésztők legjobbja a Wertheimer testvérek lettek. 
 
Fotó: The Sun
 
 
Facebook