Testközelből: Frankie Dettori 1. rész

Anglia leghíresebb zsokéja éppenséggel olasz. A TDN egyik írója, Chris McGrath beszélgetett a világ tavalyi tán legszerencsésebb és legirigyeltebb lovasával.

 
 
 
TDN: Életed több mint felét Angliában töltötted, gyermekeid félig angolok – ha a mai identitásodra gondolsz, mennyire érzed még olasznak magad?
 
FD: Jobban érzem magamat olasznak Angliában, mint odahaza, mert itt olyan, mintha képviselném a hazámat. Bár tény, hogy angolul álmodok. De ha visszatérek Olaszországba, csak egy napba telik, mígnem teljesen olaszul gondolkodok. Ha Olaszország Anglia ellen játszik fociban, az olaszoknak drukkolok és még ha a Juventus is játszik az Arsenal ellen (akiket azóta szenvedélyesen követek, hogy Angliába költöztem) akkor is a Juventusnak szurkolnék.
 
 
Szóval mi az, amit leginkább hiányolsz az olasz létformából, és mit tartasz jobbnak Angliában?
 
Nagyon hiányzik az időjárás. Nálunk négy rendes évszak van, de itt (ENG) igazából semmit se kapunk. Pár hónap nyarat csak, amit gyorsan levált a hideg. De tetszik az angol életstílus gyorsasága. Olaszországban minden lassabban halad, és minden az evés körül forog. De amúgy az nagyszerű, csak az agyam már más beállítottságon van. Itt az élet kilenctől ötig teljes gőzzel megy. Ha Olaszországba megyek, egy hét után szinte unatkozom. Egy ilyen fajta ember vagyok, nem tudok nyugton ülni. Szükségem van valamire, hogy szórakoztassa az elmém. Az életem 300 mérföld/órán pörög az első nap óta, és hozzászoktam a ritmushoz. Szóval egy hét otthonlét után már falra mászom. Ezt élvezem Angliában: a tempót, az izgalmat, a pörgést.
 
 
Mesélj egy olyan félreeső helyről Olaszországból, ahova megéri nyaralni menni!
 
Ahonnan a szüleim származnak, Szardínia déli része: olyan, mit ég és föld a sziget északi részéhez viszonyítva. Természetesen, ha a focistákat és a nagy jachtokat akarod látni, menj Costa Smerelda-ra. De a déli terület negyed annyiba kerül: talán nem ugyanolyan hotelokat találsz, de a tenger sokkal jobb és úgy amúgy az egész közeg fantasztikusan gyönyörű.
 
 
Szeretsz síelni is nemde? Különösen felkészülsz lélekben arra az esetre, hogy megsérülsz?
 
Cervinia-ba járok, ami szintén egy olyan hely, ahova érdemes elmenni. A hó garantált, ha akarsz júliusban síelsz, és Zermatt-ig is elmehetsz léceken. Csak két órára van Milánótól, így mindig meglátogatom anyukámat is egyúttal, ki kicsivel északabbra lakik Varese-ben: a gyerekeim így gyakorolhatják az olaszukat, az étel sem másodrendű és sokkal olcsóbb is, mint Zermatt. Ez így tehát öt legyet egy csapásra... Gyerekkorom óta síelek, gond nélkül eljutok A-ból B-be, de nem kockáztatok semmit. Délelőtt 10-től 1-ig síelek, majd megállok egy nagy tál tésztára és pár pohár borra, egy grappára a helyiekkel, majd lemegyek és végeztem. De idén nem megyek: a világ két legjobb lovát lovagolhatom, és nem kísértem a sorsomat. Nem akarom, hogy valami idióta belém jöjjön és kiessek három hónapra.
 
 
 
 
Emellett az autókért is odavagy. Ezekkel a hobbikkal együtt jár egy kis sebességmánia?
 
Nem annyi, mint korábban. Természetesen az szinte belém volt nevelve olasz kölyök lévén, hogy imádjam a Ferrarikat. Nagy álmom volt, hogy vegyek egyet, ha 30 leszek. De a repülő balesetem után, 29 és fél évesen úgy voltam vele „Csessze meg, egyből veszek Ferrarit, ha kiengednek a kórházból.” És így is tettem. Nem vártam, míg 30 lettem! Azt hiszem, eddig négy-öt darabom volt, de amit ma is magaménak tudhatok, szinte nem is használom. Ez inkább olyan dolog, amit fiatalon csinálsz. Jó dolog néha elkocsikázni, de most már inkább nyűg. Ez már külön eseménnyé vált. Nem csak úgy beugrasz a kocsiba és elmész a boltba. Nem mondom, hogy kinőttem belőle, de kevésbé van rá igényem, mint régen.
 
 
De azért ez még mindig tipikus rád nézve nemde - például nem úgy nézni egy autót, mint ez eszköz eljutni egyik pontból a másikba. Lovasként is mindig kombináltad a stílust a funkcióval. Fontos neked, hogy ne csak túl legyél egy feladaton, de egy kis „érzékiséggel” is meglegyen toldva?
 
Én mindig úgy tartottam, hogy ez a fajta dolog már a fejemben van az első napoktól kezdve. Már a szüleim neveltek bele, ahogyan Olaszországban éltünk. Ez olyan, mint egy íratlan szabály az életformádban, ami nincs meg Angliában. Olyasvalami, ami kőbe van vésve fiatalkortól. Nem hazardírozok, hogy stílusos legyek, szerintem ez csak egy darabka megnyilvánulása annak, amit belém neveltek. Édesapám természetesen a karrierem meghatározó alakja volt, és mindig ügyelt arra, hogy stílusos alapja legyen a munkámnak. Azután, mondta, az erő és tapasztalat már idővel megjön. Így akkor is, mikor még gyenge voltam mint a harmat, ügyeltem arra, hogy stílusosan kezdjek, és hagytam hogy a többi már magától jöjjön. Egy nap Thirsk-ben egy fejhosszal vertek meg és emlékszem, ahogyan a mázsaházba mentem a hátsó ajtón nézve a visszajátszást. Csak vergődtem, mint egy majom a ló hátán és a többi lovas így szólt: „nézzétek, hogy néz ki az a második”. És az én voltam. Arra gondoltam „Apámnak igaza van. Ha megvernek, de közben stílusosan néztem ki, senki nem szólt volna egy szót se.”
 
Jövő héten folytatjuk... 
 
Fotó: @CinaOggi Twitter; @Jockeys_Room Twitter
 
Facebook