Testközelből: Frankie Dettori 2. rész

Folytatjuk a TDN újságírója, Chris McGrath beszélgetését Anglia leghíresebb olasz zsokéjával.

 
 
 
TDN: Az Arsenal híres stílusos játékáról, még ha a győzelem nem is mindig jön össze. Mi hozta meg a csapat iránti lelkesedésed?
 
FD: Mikor elkezdtem követni az Arsenal-t a kései ’80-as években, mi voltunk a legjobb csapat. [Akkori aktív zsoké] Willie Ryan kebelbarátja volt a legtöbb arsenali focistának, Liam Brady igazi hősöm volt Juventus-beli napjaitól fogva, de ismertem Paul Merson-t is, mivel rendszeresen jártam a játékosok társalgójába, így mindenkivel találkoztam. Mind angol volt. Majd Arsene Wenger került képbe, mint menedzser és hirtelen mindenki francia lett és nem ittak többet! Senki nem járt a társalgóba ezt követően. De egészen addig, szinte hozzájuk ragadtam.
 
 
TDN: Habár egyértelműen tudod, hogyan kell jól érezni magadat, hosszú karriered alatt mégis sikerült megtartanod a súlyodat. Joseph O’Brien 12 kilót hízott, amikor visszavonult. Ez megtörténhet veled?
 
FD: Nem hiszem. Ha egy hónapig nem vagyok nyeregben, sem hízok 2 kilónál többet, hisz én egy igen aktív ember vagyok. De hát a természetes súlyom is valószínű 60 kg körüli, de lehet 64. Csak körül kell nézned, a zsokék manapság magasak és vékonyak, nem mint az én generációm – az alacsonyak és zömökek. De ezzel együtt haladás is van: mikor én kezdtem, a minimum súly 47,5 kg volt, ma meg 51. A kancacsikók 51 kilót, a méncsikók 55 kilót cipeltek, míg ma 57 és 60 kilóra növekedett. A súlyom tartásához csak józan paraszti ész kell – sőt, manapság sok segítséget is kapunk a Zsokék Egyesületétől, mivel vannak étrendszakértőink, és tudjuk, hogy ne zabáljunk sült krumplit és öblítsük le egy korsó sörrel.
 
 
TDN: De olasz lévén szereted a jó ételeket. Nem nehezíti ez meg?
 
FD: Igen, szeretem – de a jó étel a súlyodnak sem árt. Csak a szemét az, ami rosszat tesz neked. Minden dietetikus azt mondaná neked, hogy térj át a mediterrán étrendre.
 
 
TDN: Szeretsz főzni? Ajánlhatnál nekünk egy fogást.
 
FD: Igen! Általában halat és csirkét készítek, viszonylag simán főzve, egyszerű módszerrel. A feleségem készít nagyrészt a csirkét, és én a halat – legtöbbször csak alufóliába csomagolva. Szardínián természetesen rengeteg tenger gyümölcseit eszünk, és mindent a grillen csinálunk. Imádom az angolnát. Csak azokat nehéz találni. Paradicsomszószban, S-alakban nyársra tűzve a barbecue-ra téve – oh, gyönyörű…!
 
 
 
A Dettori família.
 
 
 
TDN: Visszanézve, milyen tanácsot adna 2018 Frankie-je 1998-as énjének?
 
FD: Nem sokat. Színes és izgalmas életet éltem, élveztem. De nem végeztem. De tudod mit? Sosem voltam az a fajta ember, aki könnyen lesz elégedett. Mindig ki akartam tolni a határokat, új kihívást találni. Inkább az a fajta ember vagyok, aki tovább lát az orránál. Nem félek új dolgokat kipróbálni. Ez éltet igazából, mindig valami új, mindig valami több – egy új kaland.
 
 
TDN: És ha a zsoké, aki Thrisk-ben úgy vergődött, mint egy majom a ló hátán, mégsem javult volna tovább, mit tartogathatott volna neki az élet?
 
FD: Fogalmam sincs. Ha visszatekintek, sosem akartam az lenni, aki jelenleg is vagyok. Az életem elszökött az irányításom alól. Boldog voltam a ló hátán utazós zsokéként is, 50 győztest lovagolva – úgy is boldog voltam. De az elszökött, én a függője lettem és most ez vagyok. De 14-15 évesen nem voltak ilyen ambícióim. A saját gyerekeimmel már úgy vagyok, hogy a legfontosabb számuknak az, hogy találjanak valamit, amit annyira fognak élvezni csinálni, mint én ezt. Nem fogjuk semmibe se belekényszeríteni őket, majd szépen próbálkoznak és megtalálják amit szeretnek. Rocco, a kicsike, őt érdekli a lóverseny és imádja a Shetland póniit. De nem fogom erőltetni, hisz még csak 13 éves.
 
 
TDN: És végül: árulj el nekünk három dolgot, amiben hiszel!
 
FD: Isten – természetesen. Ne kérdezd miért, talán olasz módon agymosást végeztek rajtam, de nem kell minden nap templomba járnom, hogy hívő legyek. Pozitív gondolkodás – akkor is, ha depresszívnek érzem magam, próbálom jónak eladni a helyzetet. És végül: élvezni az életet – a család ezzel jár természetesen. Nem látom magamat apaként. Úgy kezelem a gyerekeimet, mint haverokat, jókat nevetünk együtt. Szeretetteljes vagyok, ölelgetem és puszilgatom őket és ezt utálják. De apának lenni olyan réginek és szigorúnak hangzik. Az pedig nem én vagyok.
 
 
Fotók: Great British Racing, @FrankieDettori Twitter
 
Facebook