A közelmúlt bajnokai II.

Tegnap a 2016-os derbynyerőkről olvashattak, ma pedig a 2017-es hősökkel foglalkozunk.
 

 
2017 legfergetegesebb versenye, az Epsom Derby. Kívül Wings Of Eagles, középen Cliffs Of Moher, belül Cracksman

"Aki megnyeri a Derby-t, annak a neve kitörölhetetlenül beleíródik a lóverseny történelmébe" - szokták (és szoktuk mi is) mondani. A Derby az egyik legnagyobb verseny, amiben próbára tétetnek a telivérek, a klasszikus futamok nyerői sok esetben azonban nem tartják szezonokon át ezt a magas formát, sőt, sokszor négyévesként már egyáltalán nem is lépnek pályára.

Amíg azonban a nézőközönség és sajtó szemei elől látszólag eltűnnek, valójában folytatják pályafutásukat - akár versenylóként, akár apaménként -. Kétrészes cikksorozatunk pedig épp ezt lesz hivatott bemutatni, így nézzük is, hogyan tengetik napjaikat a 2017-es derbynyerők!

Brametot (Prix du Jockey Club)

Az Al Shaqab Racing írországi születésű ménje hiába kezdte remekül hároméves szezonját (Francia 2000 Guineas - és Francia Derby-győzelem), a nagy nemzetközi topfutamok elérkeztekor már nem tudott tovább fejlődni. Miután se egy Gr2-es Deauville-i versenyben, se az ezt követő Arc de Triomphe-ban és British Champion Stakes-ben nem jutott szóhoz, csapata a nyugdíjazás mellett döntött. Most első tenyészévét tölti a francia Haras de Bouquetot-ban, ahol 10 ezer eurós áron fedez.
 
 
Wings Of Eagles (Epsom Derby)

Aidan O'Brien 50/1-es outsider derbyhőse egyszerre tekinthető az évjárat legpechesebb és legszerencsésebb lovának. Hiába szélső esélyként nyerte meg a "derbyk derbyjét", de egy hónappal később ennek ír változatában is felért a dobogóra, ezzel bizonyítva, hogy helye van a legnagyobbak között.

Talán az évjárat egyik legjobbjává válhatott volna Enable, Cracksman és Capri mellett, sajnos azonban mindezt sosem tudjuk meg, ugyanis az Irish Derby után törést diagnosztizáltak bal elülső lábában. Hál' Istennek megmenekült az altatástól, de versenykarrierjét azonnali hatállyal befejezte. Idén tavasztól Franciaországban fedez a Haras de Montaigu ménesben, 12 ezer euróért.
 
 
 

Capri (Irish Derby)

A fergeteges izgalmakat hozó Ír Derby nyerőjét nem tették sokszor próbára a versenypályán, ugyanis a klasszikus után mindössze kétszer futott. Szeptemberben szintén csak minimális előnnyel, de megszerezte második Gr1-győzelmét a St Leger-ben, majd a mezőny végén kullogott be a célba a Prix de l'Arc de Triomphe-ban. Ez azonban nem elég ok a visszavonulásra, így jelenleg is idei első szereplésére készül O'Brien kezei alatt.
 
 
Jon Snow (Australian Derby)

Az ötödik kontinens új-zélandi derbyhőse szintén máig aktívan versenyez. A 2017/18-as szezonban eddig ötször futott, két távoli befutó után egy első és egy harmadik helyet jegyzett a JRA Cup-ban (Gr1) és a Caulfield Stakes-ben (Gr1), majd október közepén a Caulfield Cup-ban csalódást keltő kilencedik lett.
 

Always Dreaming (Kentucky Derby)

Bodemeister klasszis fia a nagy siker után mindössze nyolcadikként végzett a Preakness Stakes-ben. Nyár végén még kétszer szerepelt a a Jim Dandy-n, illetve a Travers-ön, de számításaikat keresztülhúzta a kólika. Szerencsére felépült a betegségből, és a tervek szerint idén újra versenyben láthatjuk.
 
Nyitókép: Racing Post 
 
Facebook