Wiro-Dzserix feltámadt

Wiro-Dzserix feltámadt! Az eddig, főleg negyed és ötödosztályban mutatkozó, Menedzser ivadék, aki pályafutása során eddig egyetlen versenyt nyert, hatalmas finis után utasította maga mögé az idén hosszú távra kiírt Szenttamási Díj mezőnyét.

 

 

 

Úgy látszott, hogy a két előzetesen esélyesnek vélt telivér Diamonds (L. Kasal) és Admirális (Varga Z.) dönti el egymás között a versenyt, de Wiro-Dzserix és Mészáros Zsolt egyszerűen átszaladt előbb a teljes mezőnyön, majd rajtuk is. Mészáros Zsoltot nagyon régen láthattuk már díjátadáson, így boldogan fogadta a gratulációkat.

A nap gátversennyel kezdődött. A síkon már oly sok éve eredményesen futó Dollár Maker (Benkő P.) végig vezetve nyerte a Tavaszi Gátversenyt. Shila (Nagy L.) és Gróf Úr (Fodor S.) a helyezettek.

Bárdosi Györgyre emlékeztünk a róla elnevezett harmadosztályú hendikeppel. Classic Joe (ifj. Fejes L.) esélyeshez méltóan bizonyította, hogy nem csak a hosszabb távokon eredményes.

Mindhárom nyeretlen verseny nagy fölényű győzelmet hozott. Elsőként Briliáns (Simon F.) mutatott be a nevéhez illő parádés futást, majd a versenynapon triplázó Németh Sándor, 10 hosszas győzelmet aratott Grafit nyergében. A harmadik nyeretlen versenyben Rezsneki Katalin ért célba elsőként Chuck-al. Ez volt a fiatal lovas hölgy pályafutásának második győzelme.


…de vissza Németh Sándorhoz.
Az 1900 méteres Törökszentmiklósi Hendikepben nagy küzdelmet folytattak az Afrodité-Varga Z. párossal, de a célba Kisbíró érkezett elsőként, rövid-nyakhosszas előnnyel. Sanyi harmadik győzelme a nap utolsó futamában született ahol a táv nagy részében vezető King of Queens (ifj. Fejes L.) már-már nyerőnek tűnt, de Invited pont a célban letakarta. Harmadik a nagyon messziről zárkózó Marry Groom (L. Kasal) lett.


Mivel sem Varga Zoltán, sem pedig Lukas Kasal nem aratott győzelmet így a triplázó Németh Sándor a zsoké ranglista élére ugrott. Szeretettel gratulálok Sanyi!

A jövő héten, a Nemzeti Vágta ellenére lesz galopp versenynap. A három évesek már az Alagi Díjban bizonyíthatnak. A kezdés viszont kissé módosul. Az első futam startja: szombaton 15 órakor lesz.


Quai Brany 14, azaz utolsó helyen ért célba vasárnap, Pozsonyban, a szlovák 2000 Guineas-ben.

 

 


 

 

 
Facebook