Alonzo "Lonnie" Clayton

Következzék egy szívfacsaró történet, a rasszizmus (egyik) áldozatáról.

 

 

 

Alonzo "Lonnie" Clayton (Kansas City, Missouri, U.S.A. 1876.03.27 - 1917.03.17) 12 éves korában kezdett el lovakkal dogozni. Kezdetben gondozóként és munkalovasként tevékenykedett, de tehetsége miatt hamar felfigyeltek rá. 1890-ben, alig 14 évesen már versenyben is lovagolhatott New Jersey (Clifton Race Track) versenypályáján. Egy évvel később, az akkor még kétéves Azra hátára került és együtt megnyerték a Champagne Stakes-t (Gr1). A tréner John H. Morris úgy vélte, hogy Lonnie és Azra kiváló párost alkotnak. Következő évben 3 Gr1 besorolású versenyt nyertek együtt. Köztük volt a Kentucky Derby és a Travers Stakes, azaz 16 évesen dicsőült meg az USA legnagyobb futamában.

1895-ben 144 győzelem volt a neve mellett, köztük a Kentucky Oaks (1894-ben szintén) és az Arkansas Derby.

 

 

 

A 20. század elején Clayton is szembesült egy komoly problémával. Mint afro-amerikai zsokét, a tulajdonosok nem látták szívesen nemes telivéreik hátán, azzal az indokkal, hogy „rontja az összképet”. A rasszizmus kiszorította a fekete zsokékat Amerika versenypályáiról. Ennek hatása maig is él, hiszen

1909 óta nem nyert afro-amerikai zsoké magas besorolású versenyt az USA-ban. 

Miután sokak mellet az ő karrierje is csúfos véget ért, egy kaliforniai hotelben dolgozott londinerként. 1917. március 17-én tuberkolózisban vesztette életét.

Képek: wikipédia

 
Facebook