Kurifuji

Sorozatunk mai részében következzen a japánok királynője.

 
 
 
Csodálatos karriert futott be a kiváló sárga kanca, Kurifuji. Nem csak hogy veretlen volt, de még a nagy Japán klasszikusokban is bizonyított - a felkelő nap országának ménjei ellen. 
 
1940-ben született, apja az angol tenyésztésű Tournesol, anyja pedig a japán Kenfuji. Mindössze második kancaként megnyerte a Japán Derby-t (az elsőre 1937-ben került sor Hisatomo jóvoltából), majd a Japán Oaks-ban és a Leger-ben is maga möge utasította a szigetek legjobb telivéreit. 
 
Karrierjét végül 11 futásból 11 győzelemmel zárta.
 
Visszavonulása után ménesbe került, ahol nyolc ivadéka született, akik összesen 55 versenyt nyertek meg. Legsikeresebb közülük az ugyancsak sárga kanca Yamaichi, aki Japán Oaks- és 1000 Guineas-győzelmet tudhat magáénak. A nagyszerű Kurifuji 1964-ben távozott az örök legelőkre, 20 évvel később pedig a Japán Hírességek Csarnokának tagjává választották.
 
Kép: gigazine.net
 
Facebook