Moody 200

Az ausztrál tréner a hétvége folyamán begyűjtötte 200. győzelmét is ebben a szezonban.

 

 
Életében most először sikerült ezt a szép eredményt produkálnia. A 200 első helyezésből 199 otthoni pályán született meg, míg egy Európában, Black Caviar jóvoltából.  Ehhez a győzelemhez azonban most Ready to Rip segítette hozzá a 100 ezer AUS dollár összdíjazású, 1200 méteres All Victorian Sprint Series Final futamában. Idomítottja fél nyakhosszal előzte meg a második Gossip Girl-t, a harmadik helyre pedig rövid fejhosszal Del Palio érkezett be. A tréner büszke a sikerekre, de hangsúlyozta, hogy ez egy csapat erőbedobása volt. „A személyzet, a tulajdonosok és a zsokéim – mi egy csapat vagyunk, és úgy érzem, jó úton haladunk. Ehhez hatalmas erőfeszítés kellett” - nyilatkozta Moody. Az eredmények azt mutatják, akadnak jó képességű lovai, Black Caviar-on kívül is.
 
Facebook