Nagy Zoltán - Exkluzív interjú I. rész

Kedves Olvasóink! A következő hasábokon egy olyan interjú első részét olvashatják, amelyben egy külföldre szegődött honfitársunkat, Nagy Zoltán idomárt kérdeztünk meg arról, szakmai szemmel nézve milyen is az élet abban az országban, amelyet mi a versenyzés terén egyértelműen világuralkodónak tartunk. Érdemes, érdekes és hasznos lesz végigolvasni a riport mindkét részét, fogadják szeretettel!

 
 
 
 Fotó: Nagy Zoltán saját képei.
 
 
Racing Portal: Üdvözöllek! Kezdjük a legelején, mióta foglalkozol lovakkal, hogyan kerültél kapcsolatba velük?
Nagy Zoltán: 1978-ban jelentkeztem Bábolnára a lovas iskolába, minden itt kezdődött. Egy év után a képzési helyünk áttevődött Tatára, és ’79 nyarán, amikor gyakorlati helyet kellett keresni, több társammal együtt a pesti pályára mentünk. Kiss József trénerhez kerültem, majd fél év múltán már Alagon voltam gyakorlaton Kedvesi József mesternél. Később dolgoztam többek között abrakmesterként Bodnár Lajos idomár istállójában és a VIP istállónál, a tréneri licencem kiváltásakor pedig az Esztergomi istállóval működtem együtt. Fél év után ismét a VIP istálló következett, majd az engedélyem megszerzésétől számított két év múlva hoztam létre már vállalkozóként a saját versenyistállómat.
  
RP: Mekkora istállód volt trénerként Magyarországon és mit tartasz a legnagyobb sikerednek?
NZ: Sohasem volt túl sok idomítottam, a legnagyobb létszám esetében sem treníroztam 25-30 lónál többet. A tulajdonosi gárdám nagy részét kisfuttatók tették ki. Kimagasló képességű, klasszis versenylovunk nem sok volt, kiemelt tenyészversenyt nem nyertünk, viszont napi főversenyeket, első osztályú és elit kategóriás versenyeket igen. Miss Joice Köztársasági Díj és Lesvári Díj sikerei nagyon szép emlékek számomra.

RP: Minek a következtében döntöttél úgy, hogy felszámolod az istállód és külföldre szegődsz?
NZ: A válság utáni nehéz helyzet minket is elért, és ebből nem igazán vezetett felfelé az út, inkább csak egyre rosszabb lett minden, leamortizálódtunk. A megnövekedett tartási, takarmányozási, működtetési és egyéb költségeinket már nem fedezték a bevételeink. Mindezek vezettek oda, hogy úgy döntöttünk a feleségemmel, Krisztinával hogy külföldön próbálunk szerencsét. A végleges döntés meghozatala előtt már körülbelül 3 évvel elkezdtem utánajárni a lehetőségeknek, kérdezősködtem, tudakozódtam, szóval úgyis mondhatjuk, hogy az utazás előkészítése már jóval korábban elkezdődött.
 
 
 
Még itthon, a Kincsem Parkban.
 
 
RP: Miért pont Ausztráliára esett a választásod?
NZ: Az nem sokáig volt kérdés, hogy hova is vezessen az utunk. Az ausztrál galoppipart - tekintsük akár a tenyésztést, akár a versenyzést - már jó ideje a világ legjobbjának tartottam. Tudtam jól, hogy náluk az egész szakma nagyon megy, virágzik.  

RP: Mikor utaztál ki és hogyan? (Volt-e valaki, aki segítségedre volt ebben?)
NZ: A kiutazásunkra végül is 2014 januárjában került sor. A hivatalos ügyek intézésében egy külön erre specializálódott cég, a CSE Australia volt segítségünkre. Erre azért volt szükség, mert Ausztráliába vízumot szerezni, és akár tanulási-, munkavállalási vagy letelepedési szándékkal bejutni az országba nagyon nehéz.

RP: A kiérkezés után sikerült azonnal munkát találni, vagy adódtak nehézségek?
NZ: Olyan sosincs, hogy minden simán menjen, természetesen adódtak nehézségek. Sydney-be érkeztünk, az első hetekben itt próbáltunk elhelyezkedni. Nem jártunk sikerrel, és akkor utaztunk le a feleségem régi ismerőseihez, Melbourne környékére. Nekik rengeteget köszönhetünk, nagyon rendesek voltak hozzánk. Fél évig náluk is laktunk. 

RP: Mivel foglalkozol jelenleg és pontosan hol?
NZ: Délen, Victoria államban, Melbourne-től 100-, Geelong várostól pedig 30 km-re dolgozunk a feleségemmel egy ír tulajdonosi páros angol telivér ménesében, a neve Erinvale Thoroughbreds. Jelenleg már itt is lakunk a farmon egy szolgálati lakásban.
 
 
 
Fotó: erinvale.cem.au
 

RP: Mekkora létesítményben, mekkora állománnyal dolgozol?
NZ: A farm összterülete kb. 100 ha, az állandó anyakanca létszám 25-30, ehhez adódik hozzá a szaporulat, ami annyit tesz, hogy a másfél éves korig itt tartott csikókkal együtt a maximális létszám 80-90 ló szokott lenni. Időnként vállaljuk pihenő lovak tartását is, viszont a ménesnek saját ménje nincsen. A Coolmore ausztrál fiókménesével állunk kapcsolatban, a kancák egy részét oda szállítjuk fedeztetésre (8-10 db).  A többi egyéb ménesekbe kerül fedeztetni Victoria államon belül. 

RP: Hogyan néz ki egy átlagos napod?
NZ: Jellemzően kétféle lehet: ha aukcióra felkészülési időszak („prep”) van, illetve ha a felkészülésen kívüli időszakban vagyunk. Általában két nagy árverésre visszük a csikóinkat, ezek a Gold Coast-Magic Millions (3-6 yearling) és az Inglis-Melbourne Premier (18-20 csikó). A „prep” időszakára új emberek is jönnek hozzánk dolgozni, mert ilyenkor jóval több az elvégzendő munka. Hatkor etetéssel kezdünk, héttől a yearlingek kimennek az istállóból a 15x3 méteres kiskarámokba, majd futószáras munka következik, ami csikónként 8-10 perc, ezután a felvezetést gyakoroljuk velük (20 perc), ennek során megtanulják az árverésen jellemző felállítást is.
Ha nincs prep, nyolckor kezdünk 3 fős személyzettel. Az etetést a legelőkön kell megoldani, 2 autóval megyünk, ez kb. tízig eltart, mert a lovakat minden alkalommal át kell nézni, hogy az esetlegesen sérült, vagy beteg lovakat észre tudjuk venni. Ezután az állatorvosnak, kovácsnak való segédkezésből áll a munka, és természetesen mindennapos feladat a lovak átcsoportosítása, fogadása, szállítása, és a körletrendezés sem maradhat el.
 
 
 
Munka közben. Fotó: Nagy Zoltán saját képei 
 
 
RP: Mi jellemzi a tartástechnológiát (istállózás, karámozás, elletés stb.)?
NZ: A lovaink alapvetően éjjel-nappal szabadtartásban vannak, tehát kisebb csoportokban karámokban, illetve legelőn helyezzük el őket. Az istállóban csak a gyógykezelés alatt álló és az aukciókra készítendő lovak tartózkodnak. Az aukciós lovaknak 6-8 hetes felkészülési időszakra van szükségük, így ezek az árverés előtt ennyivel jönnek be. Alomként forgácsot használunk, kivéve az ellető bokszok esetében, mert ott mindig szalma van. Érdekes az ausztráloknál az elletés módja, sok helyütt szabadon elletés van, nálunk ez úgy zajlik, hogy éjszaka kivilágítható karámokban felügyeljük az elléshez közeledő kancákat, és ha az megindul, akkor vezetjük be őket az istállóba. Az ellés után is az a cél, hogy minél hamarabb újból a szabadban legyenek. Pár napig kiskarámban helyezzük el őket, utána kapnak egy nagyobb karámot, és ha már elég erős a csikó, akkor mennek ki a legelőre. További érdekesség, hogy minden kanca az ún. „barátjával” közösen van tartva, ami annyit jelent, hogy teljesen egyedül sosem visszük őket sehova, így mindig nyugodtak maradnak.
 
RP: Mennyiben egyezik, illetőleg mennyiben tér el a lovak takarmányozása a nálunk megszokottól? 
NZ: Alapvető különbség, hogy zabot egyáltalán nem etetnek. A pelletált lótápok alkalmazása viszont általános gyakorlat, a mi esetünkben az összes korcsoport ugyanazt az egyféle tápot kapja eltérő mennyiségben. Ezen felül takarmány-kiegészítőket a yearlingek kapnak, ezek elsősorban az ízületek és a csontok fejlődésére vannak jó hatással. A vemhes kancák csak reggel esznek abrakot, a közvetlenül az ellés előtt álló kancák és a csikók délután is. A legelőfű mellett szálastakarmányként általános a zabszéna, fűszéna, lucernaszéna etetése, ezek mennyisége mindig a legelő hozamától függ. Jó legelőik vannak, és nagyon gazdaságosan használják ki a területeket, a legelőfű beltartalmát rendszeresen figyelik.
 
Vasárnap folytatjuk! 
 
Facebook