A nagy interjú: megszólal Joseph O’Brien

A Thoroughbred Daily News mindig remek interjúkat hoz össze a versenypályák szélein ácsorgó csillagokról: ezúttal a trénerként is csúcsra ugrott Joseph O’Brien-nel beszélgetett Alayna Cullen.

 
 
 
 Örömittas pillanatok. Fotó: Victoria Racing Club
 

 
Egy héttel az interjú leközlése előtt a TDN riportere, Alayna Cullen ellátogatott Joseph O’Brien tréningistállójába, az ír Kilkenny megyében, családja birtokán álló Carriganog Racing-be. Itt található meg többek között az az emelkedőre felvezetett galopp-pálya, ahol olyan telivérek állóképességét növelték, mint Rekindling. Ő az a ló, aki büszke trénerét a Melbourne Cup eddigi legfiatalabb bajnokává tette, melynek keretei között legendás apjától, Aidan O’Brien-től orozta el a győzelmet.
 
 
TDN: Joseph, mielőtt a Melbourne Cup-ra térnénk, a karrieredről szeretnék kicsit beszélni. Mindezidáig bámulatos. Összetudnád kicsit foglalni nekünk?
 
JOB: Őszintén szólva, szerintem nagyon szerencsés voltam. Már nagyon fiatalon kezdtem lovagolni apának és a Coolmore-nak. Szerencsés voltam, hogy néhány kivételes lovon is ülhettem. Nem sokkal később már tréningeztem, és az elmúlt egy évben remekül futottak a lovaink.
 

Mindig ez volt a terv, hogy először lovagolsz, majd tréningezel?
 
Igen. Végig az állt a szándékomban, hogy egyszer tréner legyek; még mikor kicsi voltam, is ezt akartam csinálni. Teljes mértékben, a mai napig is.
 

Nem hiányzik egyáltalán a lovaglás?
 
Nem, kicsit sem, de időm sincs hiányolni.
 

Kilovagolsz azért néha magadban?
 
Vasárnap reggelente lóra ülök, de hétközben egyáltalán nem lovagolok. Természetesen, mikor csoportokban edzenek a lovaink, nehéz is lenne egyszerre lovagolni és felügyelni őket. Így egyedül vasárnap reggelente jut időm erre.
 

Mit gondolsz neked, mint egy fiatal trénernek mi a legnagyobb kihívás?
 
Mivel a trénerkedés mindig arról szól, hogy bevonzzuk egy-egy kiváló fiatal lovat, majd a következőt és a következőt, így ezt is nevezném meg a legnagyobb kihívásnak. Mikor van egy remek lovad, nehéz arra is koncentrálni egyben, hogy keress egy következőt. Tulajdonosokat és a lovaikat az istállódba vonzani, a legjobb telivéreket csábítani magad mellé a kritikus pontja az egésznek.
 
 
 
Apja fia. Fotó: Horse Racing Ireland
 

Szüleid, Aidan és Anne-Marie O’Brien iskolájából érkezel: a maguk értelmében ők bámulatos emberek. Mit mondanál a legnagyobb leckének, amit tőlük tanultál?
 
Úgy gondolom, ahogy apa mindent rendben tart és figyelme a részletekre egészen földöntúli. Így ezek azok, amit a leginkább elsajátítanék én is magamnak.
 

A telep, ahol éppen tréningezel, mondhatni a családodban öröklődik már generációkon át. Az végig eldöntetett volt, hogy ide jössz majd trénerként?
 
Úgy gondolom igen. A nagyapám volt az első a sorban, ki itt edzette a rá bízott lovakat, és sok győztest vezetett vissza, kik itt készültek. Majd anya és Francis (szintén családtag – szerk.), majd később természetesen apa. Apa rengeteg nyertes lova innen került ki, így gondolom ez szinte előre meg volt írva, hogy én is itt fogok egyszer kikötni.
 

A galopp-pályáitok mind emelkedik, gondolom, mivel mind domboldalon vannak. El tudnád magyarázni, miért van az európai tréningmodellben ilyen kiemelt szerepe az emelkedőknek?
 
Igen, ez valószínűleg kissé egyedi jelenség. Meglátásom szerint vagy 100 métert emelkedik a starttól a célig. Minden lovunkat itt szoktuk edzeni, még a kétéveseket is, de ők nem mennek végig rajta. De mellette minden lovunk rutinját variáljuk egyéni igényeiknek megfelelően. Ez egy nagyon jó edzés nekik, és az évek során sokuk vált nyertessé, aki itt edzett. Bármi, amit a kimenetel elrontásával hibáztathatok, az minden, csak nem a telep maga.
 

Egy lónak, mint Rekindling-nek, aki megnyerte a Melbourne Cup-ot, milyen lenne a rendszere a dombon felfele?
 
Ő igazából mindig egy nagyon könnyen tréningezhető ló volt. Sosem kellett vele semmi különöst tennünk, csak boldogan tartani, szóval vele megfogtuk az Isten lábát.
 
 
 
 
 
Mikor került fel a Melbourne Cup a radarjára?
 
Ez természetesen végig egy opció volt, úgy talán az év eleje óta, de igazán akkor indult be, mikor a Leger után Nick Williams (tulajdonos – szerk.) felhívott, hogy „vidd őt le!” Azt mondta, szerinte nagy esélye lenne a futamban. Szóval a dolgok a Leger után váltak ténylegesen valósággá.
 

Bár ez egy ausztrál verseny, az európaiak úgy tűnik nagyon is dominálnak benne. Van elképzelésed, miért teljesítenek ilyen jól az európai lovak a Melbourne Cup-ban?
 
Biztos nem vagyok benne, de Európában nagyszerű a futamrendszer a kétévesektől az idősebbekig, a sprint-közép és hosszútávon egyaránt, és ráadásul még versenyképesek is. Ráadásul az európai – angol és ír – versenylovak világkörüli utaztatása mára nagyszabású és mindennapos lett. Emellett a sikerességük – mint a Cup-ban az első nem is tudom, kilenc, vagy tizenegyben mennyi európai volt – az tovább erősíti ezt az utazásvágyat.
 

Amikor lenn voltál, érezted, mennyire része a lóversenyzés a kultúrának? Mi fogott meg a legjobban a Melbourne Cup Festival-ban?
 
Az tényleg hihetetlen. Nincs túl sok ilyen futam a világon, ha van is ezen kívül, ami ennyi embert csábít a versenyhez. Úgy hívják, mint a „futam, ami megállít egy nemzetet”, és ez tényleg így van. Amit ez a verseny kap a médiától és a közönségétől, az óriási.
 
 
Természetesen ez volt a kívánt eredmény Rekindling-től, de mi volt a taktikád a futamba érve? Mit gondoltál, hogyan fog az majd elsülni?
 
Corey Brown, aki a lovat lovagolta, ő egy kiváló zsoké nagy tapasztalattal. Már volt szerencséje a Melbourne Cup-ban: meg is nyerte már korábban, máskor megy nagyon szépen helyezett a lovaival, így a taktikát inkább az ő belátásaira hagytuk. A verseny pedig úgy tűnt, az ő javára került lefutásra. Mikor szüksége volt rá, remek út nyílt meg előtte, és jobban nem is alakulhatott volna.
 
 
 
 
Brown a kupával, és O'Brien a kupában. Fotó: ABC 
 
 
El tudtad hinni, mikor elsőként ért át a célvonalon?
 
Nem, egyáltalán nem. Abban reménykedtünk csak, hogy jól fog futni, talán bekerülni az első öt helyezettbe. De az, hogy győzzön, az elképzelhetetlen volt.
 

Van most csipkelődés a vacsoraasztalnál, hogy van valami, amit te előbb elértél, mint az apád?
 
Nem, egyáltalán nem. Nagyon örült a sikerünknek, és mindketten örülünk Lloyd-nak és Nick-nek (tulajdonosok – szerk.). Ők nagy támogatóim, és nagyon rendesek, így általánosságban is jó rézés volt versenyt nyerni nekik. Abszolút. Tényleg hihetetlen. Csak mostanában kezd ülepedni a gondolat.
 

Joseph, apád felé sokszor címzik ezt a kérdést, de a verseny után ki volt a telefonbeszélgetés másik végén?
 
Nem emlékszem, hogy telefonálta volna – nem is szeretek igazából telefonálni, de apa hívott nem sokkal a célba érés után nagy örömmel.
 

Nos, Joseph, a TDN nevében gratulálok, és élvezd ki!
 
Az eredeti cikket itt olvashatják. 
 
Facebook