Változnak a szabályok

November 22-én üléseztek a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) és a FEI (Nemzetközi Lovasszövetség) tagjai a 2020-as olimpiai szabályok módosításáról.

 

 

forrás: Tokyo 2020 



Ahogy a hírekben is hallhattuk, minden szakember azt kérte, hogy nagyobb sportoló tömeget érintsen meg és olcsóbbá tehető legyen a rendezvény. 76 nemzet képviselője volt személyesen a szavazáson másik 31 pedig távolról tette le a voksát a Tokióban rendezett közgyűlésen. 96 igen (köztük a Magyar Lovasszövetségé is), 11 nem szavazat ellenében megváltoztatják az olimpiákon alkalmazott lebonyolítást. Ennek megfelelően változtak a szabályzatok, leginkább a csapatversenyé. Az eddig 4 helyett csak 3 lesz a párosok száma. 
 
Díjugratás:
Marad a 75 páros, de a négy fős csapatok háromra csökkennek így az eddigi 15 helyett 20 nemzet szállhat harcba a bajnoki címért. Azok, akik nem rendelkeznek kvótával, azok az országok 1 párost indíthatnak.  A lebonyolítás is változni fog először lesz az egyéni majd a csapatverseny.
 
Military – lovastusa:
Itt is csökkent a csapattagok száma és itt sem lesz eldobható teljesítmény, mindenki egy tartalék duót nevezhet. A megmérettetés három nap alatt kerül megrendezésre viszont a díjlovagló feladat lesz az első. Ha valamely versenyző nem tudja befejezni az adott részfeladatot, akkor a következőt másnap folytathatja, ha az egészségügyi szemlén megfelelt a ló. 
 
Díjlovaglás:
Ahogy az előző kettőnél a csapatverseny azonosan változott. A minősülés feltételei is változtak. A Grand Prix Special-ba, ami a zenés utolsó megmérettetés a 8 legjobb team 24 versenyzője érkezhet a homokra, tudását megmutatni   
 
Sokaknak örömöt okozhatnak ezek a módosítások, mert több ország vetélkedhet az ötkarikás játékokon. 
 
Facebook