Születtem 1915-ben. Hála Bozsó visszatekint - 2. rész

Tegnap megkezdett interjúnkat folytatjuk. A szerző: Rostás Margó.

 
 
 
 
Intermezzo II. a ménesben (1944sm Caissot-Alcyone, Artist's Proof) tenyésztette Erdőmajori Ménes, tulajdonos Földművelésügyi Minisztérium 
 
- Milyen volt a tréningtelep?
- Istállók megrongálva, villák kifosztva, egy szem ló nem volt. Az 1944-es Derby-nyerőt, Zsiványt is elvitték. Apám ennek a lónak lett az áldozata. Mikor megtudta, hogy az oroszok elvitték, szívinfarktust kapott. Jelentkezni kellett egy őrnagynál, akit én bújtattam a háború alatt, mert kommunista volt. Azt akarta, hogy lépjek be a pártba, de én soha nem politizáltam.
 
- Csak a lovak érdekelték.
- Akik visszatértek, már tudták, hogy szinte az összes ló eltűnt vagy elpusztult. Keszthelyi István barátom szólt, gyere menjünk lovat keresni. Megérkeztünk Röjtökmuzsajra, verseghi Nagy Elek kegyelmes úr kastélyához. Ha egy héttel később érkezünk, akkor Minci és Mario már Bécsben vannak. Így Pestre kerültek és fele részben Balogh idomár lett a tulajdonosa a két lónak. Baloghnak sok pénze volt, mert az apósának éttermei voltak a Keleti pályaudvar környékén.
 
- Milyen jó, hogy időben érkeztek!
- Klimschánál laktam. Vele mentem a következő „beszerző” útra. Leutaztunk a Dreher ménesbe. Próba szerencse, hátha találunk valami lovat. Bemegyünk a falu kocsmájába. Ott egy parasztember azonnal kérdezi, hogy mi járatban vagyunk. Mondjuk, lovat keresünk. – A Julinál vannak – mondja. Jöjjenek, elkísérem magukat. Az asszony közölte, hogy a férje éppen most vitte ki a szőlőbe a két sárga lóval a lajtos kocsit. Így lett meg Intermezzo II és Kakas Jártuk a csütörtöki heti vásárokat. Mivel akkor a lovak nem voltak bélyegezve, küllem alapján kerestük a lovakat. De ezek ismeretlen származásúként kerültek a pályára.
 
- Minci és Intermezzo II, az „aranypáros”. Nem csak klasszikus nyerők lettek, de a ménesben is nagyot alkottak. Nagy szerencse volt, hogy ez a két ló nem tűnt el. Köszönet azoknak, akik fölkutatták ezeket.
- E két lovat a paraszt nem akarta ingyen odaadni, tehát tulajdonost is kellett találni. Egy Rosenberg nevezetű gazdag ember – akinek a zsebe tele volt dollárral -, vette meg a két lovat úgy, hogy a parasztnak fölajánlott egy kocsit teljes fölszereléssel, szerszámmal, és két olyan lóval, amelyet a szőlősgazda maga választott. Mind a ketten jól jártak, de az ország is jól járt.
 
- Minci, Mario, Intermezzo II és Kakas trénngbe került. Hol lehetett akkor trenírozni?
- Kakas hendikep ló volt, de a másik három mindent megnyert, amit ló megnyerhetett. Életem legszebb emléke ez a három ló. Ha másért nem, már ezért is érdemes volt élni.
 
 
 
 Zsivány a Derby-győzelem után a lovat Hála Ferenc vezeti, mögötte Csernovits Arsen idomár (1941pm Mannamead-Adagio, Balbinus), tenyésztette gróf  Wenckheim József, tulajdonos Patay Sándor 
 
 
- Még belegondolni is rossz, hogy másképpen is alakulhatott volna a sorsuk. Ezek a telivérek lóversenyzésünk csillagai, tenyésztésünk megújítói lettek. Sokszor gondolok arra, mi lett volna, ha Caissot-ot nem lövi le egy német őrmester. Caissot hatszor volt apamén champion. Fedezőménként került hazánkba. Igaz lehet az a történet, hogy megvásárlásakor  Lord Derby azt jósolta, hogy a ló hosszú évekre megoldást jelent. A lord jóslata a háború miatt csak félig teljesülhetett, hiszen csak három Caissot mén mentődött át (Intermezzo II, Kakas és a sosem futó, de félvér törzset hagyó Merengő). De elkalandoztunk. A négy ló hova került?
- Balogh János idomárhoz kerültek az Ügetőre, mivel a galopp pályán még nem voltak helyrehozva az istállók. Az volt az ünnepnap, amikor a lovakkal együtt átvonultunk a galopp pályára. A Hungária körúton, amikor a lovakkal átvonoltunk, már nagy tömeg kísért bennünket, valóságos népünnepély kerekedett. A Ferenc József Laktanyával szemben több kocsma is volt. Adtak bort, sört, pálinkát és éljeneztek bennünket.
 
- Mikor volt ez?
- Talán 1946-ban tavasszal. A pálya még nem volt teljesen helyrehozva. A portához legközelebb eső istállóba költöztünk. Lassan megindult az élet a telepen.
 
- Milyen volt a háború utáni első versenynap?
- Valamikor nyáron lehetett 1946-ban. Arra azonban már tisztán emlékszem, hogy a portán már kedden ott volt a vasárnapi Turf. Mint jó pap az imakönyvét, megcsókoltam az újságot. Betettem a belső zsebembe és még a széltől is óvtam. Aztán eljött a várva várt nap. A jártatóban voltam, amikor megszólalt a harang. Ott mindenki előtt elsírtam magam. Hatalmas tömeg volt. Kopottak, rosszul öltözöttek voltak az emberek. Akadt olyan néző, akinek nem volt cipő a lábán. Sokan fedetlen fővel jelentek meg.
 
- Javában folyt az újjáépítés az országban. Virágzott a feketekereskedelem. Ez volt a millpengős időszak. Hogyan teremtődtek meg az anyagi föltételei annak, hogy ismét megindulhassanak a versenyek.
- Akik a háború előtt a lovakkal foglalkoztak, lassan visszatértek. Itt a lóversenytéri alkalmazottakra és az istállószemélyzetre gondolok. Csak Issekutzról nem volt semmi hír! Csak később beszélték, hogy az oroszok mezitláb hajtották el, és soha többet senki nem hallott róla. A pénz elértéktelenedett, ezért a tulajdonosok, a tehetősebb lótenyésztők és lószeretők arany ékszereket és egyéb értéktárgyakat adományoztak a Magyar Lovaregyletnek. Ebből sikerült megindítani a versenyeket. Az emberek ingyen dolgoztak és nem számolták, hogy naponta mennyit. Mindenki saját lehetőségei szerint tett azért, hogy ismét legyen lóverseny.
 
- Megdobogtatja a szívemet ez az önzetlen segítség, amivel a jó ügyet támogatták. Ma is elkelne a jószándék a lóversenyzés körül.
- Pedig akkor külső hatalmaktól függött az ország, vesztesként kiszolgáltatva a nagyhatalmaknak. Most nem kellene mást csinálni, mint a dicső elődök példáját követni.
 
- Július 7-én, a kapunyitón milyen lovak futottak?
- Sánta, púpos, vak. Volt ott minden. Telivéreknek, félvéreknek és ismeretlen származású lovaknak külön indítottak versenyt. Egy hivatásos katonatiszt parasztokat toborzott. Parasztversenyeket rendeztek, mint 150 évvel ezelőtt! Súly nem volt. Este nagy táborozások voltak, főzés, zene, tánc. Mókás volt!
 
- Ma sokan vitatják a háború utáni lovak klasszisát, mivel kevés ló futott, gyenge mezőnyök voltak.
- Nekem más a véleményem. Minci és Intermezzo II a harmincas években is megállták volna a helyüket. Emlékszem, amikor Intermezzo II a Batthyány-Hunyady Díjban indult. Már kora tavasszal lehetett fogadni a bukiknál. A végén már arra is lehetett fogadni, hogy hány hosszal fog nyerni. Ekkor a ló már Csernovitcs Arsénnál volt, én is mentem vele. Rosi – mi csak így hívtuk Rosenberget – három nappal a verseny előtt detektívekkel figyeltette Csaplár Vilmost, a zsokét. Félt attól, hogy meghúzza a lovat. De az én kedves sárgám öt hosszal nyert. Rosi jó gazda volt. Nagyvonalúan fizetett és mindenben korrekt volt. Intermezzo II Osztrák Derby győzelmének nyereményéből hat csikót hozott. Az előbb már említettem, hogy a gazdagabb tulajdonosok arany ékszereket adtak. Ezek az adományok arra szolgáltak, hogy a Szindikátus tudjon lovakat behozni – mivel az oroszok szinte minden telivért elvittek. Volt olyan ló, amit ingyen odaadtak és az új tulajdonosnak, ráért akkor fizetni, ha nyert a ló. A Lubica nevű lovat még ingyen sem akarta senki elfogadni – így csak a tréningdíjat kellet volna fizetni -, mert nagyon csúnya ló volt. Enyhe kifejezés, hogy csúnya! Én még életemben olyan ronda lovat nem láttam. Hosszan kellett unszolni a patikust, hogy elfogadja.
 
- A patikus végül is jól járt, hiszen a ló 1949-ben szinte mindent klasszikus versenyben tarolt. Az Alagi Díj után megnyerte a Kancadíjat, a Derbyt és a St. Legert. Utána a Szocialista Országok Nagydíját is megnyerte.
- Olyan klasszis volt, hogy a teljesítményéhez hasonlítják a mai lovak teljesítményét. A hendikep száma ma is mérce.
 
- Bozsó bácsi soha sem lett idomár, pedig a maga fajta emberre mondják azt, hogy szeme van a lóhoz. Miért nem lett tréner?
- Egy ismert személy – már nem él – kért, képjek be a pártba. Fölajánlotta, legyek idomár, de ezért bizonyos szolgálatokat is elvárt – információkat kellett volna gyűjtenem a pályán. Afféle beépített emberre lett volna szüksége. Ilyen áron nem akartam idomár lenni.
 
- De azért utazhatott Nyugatra?
- Keletre, Nyugatra. Utazhattam mindenhová, mert volt családom. Sok ismerőssel találkozhatott az ember a nyugati lóversenypályákon. Majd leesett az állam, amikor Heikével is összefutottam Nyugat-Németországban. Magas beosztásban dolgozott a lovak körül, de már nem emlékszem, hogy mit. Talán a Direktoriumnál volt valahova beosztva. Gróf Pejacsevich Jánossal is több alkalommal találkoztam. Többször küldött csomagot velem az édesanyjának, aki a szomszédunkban lakott.
 
- Hogyan teltek az 50-es évek. Gondolom rendszeresen be akarták léptetni a párba?
- Igen. Kérdezték, hogy gondolkodtam-e rajta. Még gondolkodom – válaszoltam. Ha az ember nem politizált és meg volt elégedve a helyzetével, nem vágyott többre, akkor minek lépett volna be a pártba? 1975-ben, Horák Jánostól mentem nyugdíjba, mint abrakmester.
 
- Ha visszatekint, mint csinálna másképpen?
- Már sok mindenre rosszul emlékszem, de talán jól döntöttem kritikus helyzetekben. Sajnos, rossz korban születtem, sok rosszat éltem át, de szerencsém is volt. Az élethez szerencse is kell.
 
- Főleg annak, aki 1915-ben született. Hogy szolgál az egészsége?
- Azért most már érzem az idő múlását. Hol itt fáj, hogy ott fáj.
 
- Bozsó bácsi jól tartja magát. Erőt, egészséget kívánok a munkatársaim nevében is. Rostás Margó (Megjelent a „telivér” 1995. júliusi számában.)

Epilógus
Bozsó bácsi 2003-ban hunyt el 88 éves korában. Nyugdíjasként is dolgozott, végig megmaradt a kapcsolata a versenyüzemmel. Sokszor láttam, amint éppen lovat vezetett a jártatóban, vagy nyergelte az indulókat. Volt, amikor a győztes lovat vezette vissza. Kedves, mosolygós tekintete életörömtől sugárzott. Fiatalos maradt élete végéig. Sokan tőle tanulták a szakmát. Amikor értesültem róla, hogy eltávozott az élők sorából, tudtam, jó helyre, a mennyországba került. Szerencsecsillaga nem hagyta el akkor sem, amikor azt a bizonyos kaput átlépte. Mert nagyon szerencsés ember volt. Története bizonyítja. Az általa megidézett emberek és lovak már szintén az égi mezőkön járnak. Hogy mi maradt belőlük itt lent…? A Metropol Szálloda homlokzatán még látható Petanovics József monogramja. Issekutz Gyula huszárőrnagy írásait megőrizték a régi kiadványok. Tenyész- és versenyeredményeiket a krónikák őrzik. …És azok a csodálatos versenylovak…! Mind az égben galoppoznak. De a krónikák és a méneskönyvek megőrizték kivételes képességeiket. Lubicát Írországból importálták. Klasszikus nyerő volt és 1949 őszén Prágában egy nagy díjazású versenyt is megnyert a csehszlovák és lengyel lovak előtt. Ebből a prágai találkozóból, ahol az osztrák versenyüzem szakemberei is jelen voltak, lett a későbbi Szocialista Országok Meeting-je. A „vasfüggöny” leereszkedett, így az osztrákok már nem vettek rész a későbbi versenyeken. Lubica nevéhez fűződik az a ritka tenyészsiker is, hogy Róbert Endrével, amely szintén Derby-nyerő, nemzették a szintén Derby nyerő Rubintot! Pizzicato magánimporttal került az országba. Alig kezdhette meg tenyészkarrierjét, ivadékai nem maradtak. E sorok írója Hajba Nándor lófotóstól kapott egy eredeti Pizzicato felvételt. Lehet, hogy ez az egyetlen fotó a szép szürke ménről. Ennyi maradt belőle… (Rostás Margó)
 
 
  

 
Facebook