Születtem 1918-ban... - Voloncs Sándor emlékezik

Az emlékek darabkái közt keresgélve kutatjuk a múltat. Azt, ami eltűnt, azt, ami teljes egészében már soha vissza nem tér. Olyan izgalmat érezhetünk, mint a régész, aki leszáll a kutatóárokba és egy antik váza darabjára lel. Az első cserépdarab után már nem tud szabadulni, fogva tartja a látott kép töredéke és addig kutatja a föld mélyét, amíg a váza minden darabját meg nem leli. A cserépdarabokat összerakva egy letűnt kor istenei, emberei kelnek életre.

 

Voloncs Sándor zászlós Kassán 1942. 

 

Nékünk könnyebb is és nehezebb is a dolgunk. Nem kell leszállnunk a föld mélyébe, mert az emberi emlékezet darabkáiból kell kiraknunk a képet. Ahány ember, annyiféleképpen emlékezik a múltra. Voloncs Sándor egykori úrlovast, tulajdonos-idomárt kérdeztük.

-Beszéljen a családjáról, a gyermekkoráról.

-Családom Erdélyből származik. Édesapámnak vaskereskedése volt a Franzstadtban, pontosabban a Mester utcában. Engem úgy neveltek, hogy majd apám után átvehessem az üzlet vezetését. De jött Géza! Ez egy kedves igásló volt. A fuvaros rendszeresen szállított árut az üzletbe. Megszerettem a lovacskát. Az volt a legnagyobb ajándék, amikor a fuvaros megengedte, hogy fölülhessek melléje és foghattam a gyeplőt.

-Megszerette a Géza nevű lovat. Ilyen egyszerűen kezdődött?

-Akkor a lóverseny olyan volt, mint ma a televízió. Szinte mindenki fogadott, és sokan járta ki a versenyekre. Keresztapám, Szlavek Károly volt a tulajdonosa a Gresham Venezia Nagykávéháznak, a Lánc-híddal szemben, ahol Turf Szalont is tartott. Tulajdonosok, idomárok, zsokék, bukmékerek jártak oda. A bécsiek nagyon szerették a szalont. Most mi járunk Bécsbe, de akkor az osztrákok jártak hozzánk fogadni és futtatni, mert nagyok voltak a nyeremények. A harmincas években 100 schilling 60 pengőt ért. Édesapám és baráti társasága nagy fogadó volt. Engem is sokszor kivittek a versenyekre.

-Hány éves volt akkor?

-Ez a 30-as évek elején volt – 1918 májusában születtem -, tehát 12 éves lehettem. Apám egyik barátjának a fia, Szumega Zoltán – aki a Szmutnynál volt munkalovas – elvitt egyszer Alagra. Nagyon megtetszett, amit ott láttam az istállóban. A fegyelem, a rend és a személyzet eleganciája elbűvölt. Már a felsőpolgáriba jártam, amikor az első nyarat Kösztler Hugó kapitánynál töltöttem Alagon, mint lovászfiú. Munka ellenében teljes ellátást kaptam. Három hónapig ott laktam és ott is étkeztem. Édesanyám nagyon ellenezte, hogy lovagolok, még az sem tetszett neki, hogy én a töltött csirkének csak a hátát vagy a püspökfalatját kaptam, de ez engem nem zavart. Szüleim között állandó vita volt az én lórajongásom. Reggel három órakor volt az ébresztő. Fél négykor már az istállóban voltunk.

-Az édesapja jelentős vagyonnal rendelkezett. A szünidei munkára nem voltak rászorulva. Lovagolni másképpen is megtanulhatott volna.

-Nem éreztem tehernek az istállómunkát és édesapámnak is az volt a véleménye, hogy csak így tanulhatom meg a lovaglást. Abban az időben szigorúbb nevelést kaptak a gyerekek, függetlenül attól, hogy melyik osztályhoz tartoztak. Sose felejtem el az első lovaglásomat. Amint fölültem a ló hátára, öt másodperc múlva már a földön voltam. Egy Sherry  (Rum-Sweet Support) nevű sötétpej kanca dobott le. Engem is meglep, hogy így emlékszem ezekre a ló nevekre. Két nyarat dolgoztam ebben az istállóban.

-És mennyire tanult meg lovagolni?

-A lassú kentréig jutottam el. A szünidő végeztével a másik rendszeres elfoglaltságom a halmozások elvitele volt. Abban az időben két helyen lehetett fogadni. A totalizatőrnél a pályán és a bukmékereknél. Mindegyik bukinak volt irodája a városban, a versenyen pedig egy nagy táskával jártak. Az osztrák és magyar futamokra lehetett náluk fogadni. Fischer Elek, Karay Béla, Kovács Lajos, Duma Jenő és a többiek. Nekem Czinte Gyulával volt egy megállapodásom, amely szerint a forgalmi adót én kaptam meg, ami akkor 3% volt. Összegyűjtöttem a fogadásokat, ezt halmozásnak hívták és elvittem a Baross utcai irodájába. 100 pengő után 3 pengő volt a jutalékom.

-Ez volt élete első üzlete. Mennyit ért az a 3 pengő?

-Szigeti sportcipésznél – akinek az üzlete a Jázmin utcában volt – egy krómbőrből, méretre készített focicipő 9 pengő volt. Akkoriban egy méretre készített férficipő 6 pengőbe került. A bukikat – Bookmaker-ből magyarosodott szó – könyveseknek is hívták. Az odds megegyezés tárgyát képezte. Ha valaki nagyobb összeggel fogadott, akkor a buki megbízottja útján viszontfogadott a totalizatőrnél vagy egy másik bukinál. A könyvesek kartellbe tömörültek. Csak fedhetetlen ember lehetett bukméker, sőt még 40.000 pengő kauciót is le kellett tenniük a Magyar Lovaregyletnél (Hungarian Jockey Club) ahhoz, hogy kiválthassák az ipart.

-A tanulás mellet rendszeresen dolgozott?

-Igen. Sajnos, az édesapám által képviselt lovas vonal befulladt, mert anyukám nem engedte. A polgári elvégzése után a Szent István Felsőkereskedelmibe iratkoztam. Ennek elvégzése után, mivel apám szerint a bankszakmát is meg kell ismerni, a Magyar Általános Hitelbanknál helyezkedtem el, a folyószámla osztályon. Akkor úgy mondták, gyakornoknak. A fizetésem 100 pengő volt. Ez egy kezdő fizetésnek felelt meg. Egy ló havi tartási költsége is 100 pengő volt.

-Hogyan lehetett ebből megélni? Feleséget, gyermeket el tudott volna tartani belőle?

-Szűkösen, de meg lehetett volna élni ebből a fizetésből. 150 pengőből már nagyon jól lehetett élni.

-Akkor igaz az egykori dalszöveg, hogy „havi 200 fix-szel az ember könnyen viccel.”?

-Hajaj!! 200 pengő akkor hatalmas összeg volt. Abból úgy lehetett élni, mint egy király!

-Rendszeresen kijárt a versenyekre?

-Édesapám a 30-as évek végén kezdett futtatni. Első lovunkat, Királylányt, amelynek apja Oktondi, anyja Kikapós, - 500 pengőért vette egy olyan árverésen, ahol a legdrágább ló – Blarney – 19.500 pengő volt. Több lóval is próbálkoztunk, Ugródeszka, Gordonka, Baby és Fecseg, de egyszerre kettőnél több lovunk nem volt. Először Szmutnynál, később Zangennél, majd Kertésznél tartottuk a lovainkat.

-Úrlovasként lovagolt abban az időben?

-Nem lovagoltam. A barátaimmal persze rendszeresen kijártunk versenyekre. Kellemes délutánok voltak, bár azt nagyon nem szerettem, hogy még a legnagyobb melegben is nyakkendőt és kesztyűt kellett viselni. Megyerre sokan csak azért jártak, hogy megbámulják a japán katonai attasé feleségét, aki feltűnően szép nő volt. Sok fiatalember tette a szépet a hölgynek. Összehasonlításképpen elmondanám, hogy akkor három versenypálya volt. A mai Kincsem Park – amit akkor Lóversenytérnek neveztek -, a Megyeri Pálya és Alag. Tavasszal Megyeren a Rákosi Díjjal kezdődött a szezon. Aztán Pesten, majd Alagon folytatódott. És aztán egész évben felváltva következtek a meetingek. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert nincs az a fű, ami évi 500 versenyt kibír, ezért tartották három helyen fölváltva a versenyeket. Pedig Futaky László mérnök, pályafelügyelő mindent elkövetett azért, hogy a pálya jó minőségű legyen. A versenynapon 7 futam volt és amíg az egyenes pályán zajlott a verseny, addig a körpályán 10-12 asszony (nyomverők) egyvonalban haladva, kapával tömködte vissza a fűcsomókat, főleg a célegyenesben és a kanyarokban.

-Talán érdemes volna a Kincsem Parkban is egy homokpályát kialakítani. Akkor milyen szervezetek működtek?

-Magyar Lovaregylet, Pestvidéki Versenyegylet és az Úrlovasok Szövetkezete. Ezek kiegészítették, segítették egymást. A Magyar Lovaregylet felügyelt a lóversenyzés fölött. Gróf Pejacsevich Albert és Horthy Jenő volt Megyeren a lovasutánpótlás oktatója. Itt mutatkoztak be a kezdő lovasok, lovásztanulók. Az Úrlovasok Szövetkezetének tagjai szintén itt, Megyeren indultak a versenyekben. A Magyar Lovaregyletet a triumvirátus irányította. Gróf Erdődy Rudolf, Dreher Jenő, és gróf Zichy Géza – egyenlő jogokkal bírtak. Nagytekintélyű, ugyanakkor nagyon szerény emberek voltak. Őrködtek a versenyek tisztasága fölött és biztosították a lóversenyzés anyagi föltételeit.

-Kik lehettek a tagjai a Magyar Lovaregyletnek?

-Először, a lóversenyzés kezdetén a lótenyésztők, vagyis a földbirtokosok. Később ismert közéleti személyiségek és iparmágnások is bekerülhettek. Klubszerű volt, tehát két tagnak kellett ajánlani azt, aki be akart lépni, majd titkos szavazással döntöttek a tagfelvételről a választmányi tagok.

-Istállótulajdonos (lótulajdonos) bárki lehetett?

-Csak büntetett előéletű személy lehetett lótulajdonos a lóversenypályán.

-Eddig politikáról nem beszéltünk. 1939-ban kitört a háború. Mit lehetett ebből Magyarországon érezni?

-Szinte semmit. 1940 decemberében behívtak sorkatonai szolgálatra. A 8. Fogatolt Vonatosztályhoz kerültem. Ennek a feladata mindennemű utánpótlás szállítása, erre képeztek ki bennünket. Barcsay Ádám főhadnagy volt a felettesem, aki mindig szólt, hogy nem versenylovon ülök, ne olyan rövid piglivel lovagoljak. Aztán, amikor a Honvédségi Versenyistállókhoz irányították, akkor kért, hogy beszéljek Alagról. 1943 elején nekem is sikerült a Versenyistállókhoz kerülnöm. Itt hivatásos katonatisztek és tartalékos risztek is lovagoltak. A honvédség lovai Szmutnynál és a két Gombolainál voltak tréningben. Gencsy Tibor főhadnagy, Günther főhadnagy, Tarkeőy hadnagy, lovag Flandorffer Tamás főhadnagy, Barcsay főhadnagy – voltak a vezető lovasok. Az volt az érzésem, hogy én csak a létszám növelése miatt kerültem a honvédségi istállókhoz. A hivatásos katonáknak a ló volt az életük, szinte a lóra születtek. Nem véletlen, hogy sok tréner korábban katonatiszt volt. Azt is bevallom, hogy igazi sebes munkát első lovaglásomkor Leffentyűvel mentem, mivel a katonaló sohasem tudott 60 km-es sebességgel galoppozni, csak a telivér. Ezután több-kevesebb sikerrel rendszeresen lovagoltam versenyben. Pontosabban 7 alkalommal lovagoltam Megyeren. Legjobb napom az volt, amikor jó napot! Nyergében elsőnek, Legényfogóéban harmadiknak mázsáltam vissza. Ennek nagyon örültem, mert előtte Gelics Mihály nyert vele Nardainak. 1943. október 1-én leszereltem. Közben édesapám Horthy Jenőtől megvette a Gyömbér nevű lovat 6.000 pengőért. Már kétéves korában 21.370 pengőt nyert. Háromévesen nagy reményekre jogosított föl bennünket. Sokat vártunk a lótól.

-Gyömbér kinél volt tréningben?

-Először Zangen kapitánynál majd Kertésznél, de az eredmények késtek. Egyik rossz szereplése után kiváltottam a tulajdonosi idomári engedélyemet és kértem, hogy Gyömbérrel hadd maradhassak Pesten. A következő versenyen a ló olyan ellenféllel szemben győzött, mint Baltic Baron, amely a pálya legjobb flyere volt. Azonnal behivatott a triumvirátus. Erdődy Rudolf azt kérdezte, mit adtam be a lónak. Mondtam, hogy semmit. Vizelet és vérvizsgálatot rendeltek el. Természetesen az eredmény negatív volt.

-Az alatt az egy hét alatt milyen munkát végzett a ló?

-Hétfőn sétált, kedden sokat trappolt, csak csütörtökön ment egy rövid spriccert. A verseny előtti napon csak trappolt. Tudni kell a lóról, hogy üldözési félelme volt. Ha elsőre el tudott ugrani a starttól, akkor győzött. Mondtam a zsokénak, hogy próbáljon elsőre elugrani és akkor semmi gondja nem lesz. Baltic Baron erősen szorongatta, de Gyömbér visszavert minden támadást és győzött. Ez a győzelem olyan meglepetés volt, hogy az Esti Kurír egy egész oldalon taglalta az eseményt.

 

 

Budapesti lóversenytér a 40-es évek elején 

 

-Csak érdekességként fűzné hozzá e sorok írója, hogy Baltic Baron a Szovjetunióba került, ahol fedezőménként nagyon eredményes volt. Egyik fia, Zabjeg az USA-ba került fedezőménnek. A szovjet méneskönyvek szerint, több mint 40 leánya lett anyakancaként beállítva. Többek véleménye az, hogy ha itthon marad, nem lopják el a szovjetek, sohasem lehetett volna belőle fedezőmén.

-A háború nem csak az emberek életébe szólt bele, de sok lónak az élete is másképp alakult volna, ha nem jön a háború.

-Ötven év távlatából pontosan emlékszik arra, minek mennyi volt az ára. Beszéljünk arról, milyen anyagi terhet jelentett a versenylófuttatás?

-Gyömbér a Kartali Díjat nyerte. Annak az első helyezése 5.000 pengő volt. Ez hatalmas összegnek számított. Igaz, a starthoz állítás költséges volt, a versenydíj 1 %-a. Ha nyert a ló, akkor jóváírták. Mivel a trénerváltás 1 hónapon belül volt, az előző idomárnak a verseny 5 %-a járt. Ez volt a szabály. A zsoké lovaglási pénze 140 pengő volt, a lovas tanuló 30 pengőt kapott. Összehasonlításként: a zsoké a lovaglási pénzen 70 kg disznóhúst vehetett volna. Egy négyszögöl telek Érden 2 pengőbe került. 60 db tigrisvillát lehetett venni rajta. Ez a legjobb acélból gyártott trágyavilla volt akkoriban. Fölszámoltak még gyep és indulási pénzt, ami 6-7 pengő volt, valamint állatorvosi hozzájárulást is. Hivatalosan 5%-ot számoltak el a trénernek és a zsokénak a versenydíjból. Tulajdonosnak, zsokénak, trénernek, lovásznak folyószámlája volt. Készpénzforgalom nem volt. Minden hónapban kiküldték a folyószámlát, részletezve a terheléseket és jóváírásokat. A háborús időszak alatt a tulajdonosok számláját még megterhelték egy bizonyos százalékkal a hátramaradottak támogatására.  Ezzel segítették az itthon maradtakat, a lóversenytéri alkalmazottak és az istállószemélyzet családtagjait. Ezeken kívül 1,86% adó megváltás volt. Amit a tulajdonos adott készpénzben, az ajándék volt.

 

 

 

Voloncs Sándor zászlós Kassán 1942 

 

-Megdöbbentőek ezek az arányok!

-Mondok egy másik példát. Az Asszonyságok Díja, amely a legnagyobb úrlovas verseny, 10.000 pengő volt az első díja. Ezen vehetett egy 1700 köbcentis Mercedes luxusautót, ami 6.700 pengőbe került.  Egy kétütemű D. K. W. népautó 2.660 pengőbe került, amely a mai Trabantnak felel meg, csak sokkal jobb minőségű volt.

-Volt arra példa, hogy a zsoké nem „kellő eréllyel” lovagolt?

-Nem tudok róla. Olyan nagyok voltak a versenydíjak, hogy a győzelem volt az érdekük. Persze, abban az időben fogadni is érdemes volt. Egyszer egy mosónő kettős fogadással 10 pengőre 13.000 pengőt nyert. Pici és Pascal, ez volt a két fogadott ló neve. Szóval, hatalmas pénzek voltak. Akkor arról még nem beszéltem, hogy esetenként versenydíj kiegészítés, úgynevezett prémium is volt, 1.200-1.800 pengő körül.

 

Folytatás holnap. 

 
Facebook