Lator

Amerikába szállították 


Érdekes hírt kapott a Turf szerkesztősége. Lapunk egyik tavalyi számában hírül adtuk, hogy egy telivér – név szerint Lator – 2 métert ugrott kitartásos magasugráson, egy területi versenyen. Igaz, nem döntötte meg a magyar rekordot, de említésre méltó teljesítmény, főleg egy olyan telivértől, amely letörve hagyta el a versenypályát. A Kerteskői Ménesben nevelt, az ő színeikben versenyző Latort Dombóvári Imre vásárolta meg és ugratta be. Öt évig versenyzett a tulajdonában. Most értesített bennünket arról, hogy fél évvel ezelőtt eladta Latort, s az új tulajdonos adta tovább egy belga-amerikai társaságnak, igen magas áron. A hírek szerint új tulajdonosok Amerikában felső fokon beszélnek a lóról, úgy hallottuk újabb magyarországi portyára jönnek, akár húszat is vennének ilyen hazai nevelésű telivérből.
 
 
Lator Szikhát-pusztán 

Lator minoris versenyző volt. Háromévesen került tréningbe. Az évet 46,5-ös generálhendikep számmal zárta. Négyévesen már nem versenyzett. Az új tulajdonos fantáziát látott benne, ezért vásárolta meg. A pedigré magáért beszél. A lóverseny rajongóinak nem kell bemutatnunk Lator szüleit.


Először nézzük az apai oldalt. A gyönyörű Masetta 1800-3200 méter között aratta versenyeit. Millenniumi Díjat, Bábolnai Díjat, Őszi Díjat nyert. Legjobb fia, Bűvölő, Év Lova volt, Derbyt, Kincsem Díjat, St. Legert nyert, 1995-ben apaménchampion. Nagyapja, Seebirk 1000-2400 méteren, többek közt Fürstenberg Rennent, Alagi Díjat, magyar és osztrák Derbyt nyert. Ki kell emelni a pedigréből Masetta anyai apját, Nostradamust. Kiváló ivadékai közül elég csak megemlítenünk Nemo kapitányt, Nem Igazt és Norbertet. Nagy vesztesége a magyar versenysportnak és tenyésztésnek, hogy Norbertet eladták Csehszlovákiába, ahol már új tulajdonosai színében nyerte pályarekorddal a Csehszlovák Derbyt. Norbert új hazájában lehetőséget kapott a tenyésztésben is. Kiváló reproduktor vált belőle. Sík- és ugróversenyekben számos fia és leánya jeleskedett, s unokái sem hoznak rá szégyent. A tavalyi Pardubicei Nagy Akadályversenyt Norbert unokája nyerte. Az apai oldalról ugróképesség és távbírás, acélosság öröklődött.

Lator anyja, Lilla csak kétévesen versenyzett, kevés eredménnyel. A szezon végén már ménesbe vonult. Az anyai oldal gyöngyszeme a kicsi kis Librettó, Lator nagyanyja, amely nagy klasszis volt. Szerencsétlenségére csak mérföldig állt. Apját, Imit nem kell bemutatnunk. Imi legendás leányainak egyike Librettó. Többek közt Ausztria Díjat, Kétévesek Nagydíját, Nemzeti Díjat, Szabadság Díjat, négyévesen Budapesti Díjat nyert. Lilla apjáról, Jolly Jetről – a kevés ugró lehetőség ellenére is – kiderült, hogy nemcsak síkverseny nyerőket, hanem jó ugrókat is hoz. Lator dédanyja, Libretta osztrák tenyésztés, Bécsben versenyzett. Kétévesen öt futásából egy első és két helyezett futása volt. Háromévesen 22 futásból négy helyezése, egy győzelme volt. Hetente versenyzett! Négyévesen 20-szor futott, 5-ször első, 5-ször második, 8-szor harmadik! Ekkor is hetente indították! Ötévesen 15-ször futott, de már csak helyezéseket gyűjtött. Libretta apró termetű gyors kis kanca volt, klasszis nélkül, de elnyűhetetlen szervezettel nyeregette a rövidtávú hendikepeket. Ménesbe kerülve a klasszikus nyerő Librettón kívül a gát- és akadályversenyt nyerő Impressziót adta. Libretta anyja, Hatch Street ugróversenyt nyert Írországban. Anyai oldalról sprinter kvalitásokat, robbanékonyságot, ugróképességet és elnyűhetetlen acélosságot kapott Lator.

Miért tartottuk érdemesnek ezt a mént, hogy bővebben is – ne csak egy rövid hírben – tájékoztassuk a Turf olvasóit? A válasz egyszerű: Lator esete egy nagyon nagy problémára hívja föl a figyelmet. Mert, ha Lator származását és versenyeredményét nézzük, semmi különleges nincs benne, hiszen számtalan ilyen ló van hazánkban. Sajnos, kevés telivérnél találkozik ilyen szerencsésen minden! Bár Lator a galopp pályán peches volt, de az optimális fölnevelés találkozott a jó ugróidomítással. Jó gazdától jó gazdához került a mén. A galoppról lekerülve felszínre jöhettek Lator más irányú értékei. Számtalan ilyen kincs van fölfedezetlenül itthon. Lator esete is azt bizonyítja, hogy milyen mély válságban van a lóversenyzés és a lovassport. Mert, hiszen tudjuk jól, hogy díjugrató körökben nem kultiválják, sőt sokszor előítélettel fogadják a telivéreket. Ennek persze a tudatlanság mellett az is oka lehet, hogy itthon egy évtized óta megszűnt a gát- és akadályversenyzés, amelynek egyik nem titkolt célja éppen az volt, hogy előhozza a telivérek ugróképességét – főleg a telivér méncsikókét – így biztosítva későbbi hasznosításukat.

Magyar telivérek szerencsés párosításával, magyar szakemberek munkájának gyümölcse aratott itt diadalt. Bár Lator nem Epsom Derbyt nyert – mégis nagyon becsüljük meg ezt a szép eredményt. S érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogy vajon nap, mint nap mennyit veszítünk azzal, hogy nem becsüljük eléggé azt, ami magyar, ami a mi munkánk. A tőkeszegény időkben vajon hány millió forint folyik ki haszontalanul a kezünkből – értéktelenedik el. Becsüljük meg jobban, amink van! Lehet, hogy amit itthon nem tudunk hasznosítani, jó pénzért eladhatjuk külföldre. Rostás Margó (Megjelent a Magyar Turf 1998. április 5.)
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Birkhan

 

 

 

Seebirk

 

 

 

 

 

Seefahrt

 

 

Masetta

 

 

 

 

 

 

Nostradamus

 

 

Margarét

 

 

 

 

 

Margaréta

 

Lator 1989 stpm

 

 

 

 

 

 

Jet Action

 

 

 

Jolly Jet

 

 

 

 

 

La Joliette

 

 

Lilla

 

 

 

 

 

 

Imi

 

 

 

Librettó

 

 

 

 

 

Libretta

 

 

 
Facebook