Fogoly 3.

 Itt a befejező rész! Remélem, megteszi a hatását!  

 

 

Ekkor következett be az, amit édesapám már egy ideje fontolgatott: Fogoly eladása… Amikor megtudtam, mire készül, bennem egy világ omlott össze. Bár el kell ismernem, hogy részben igaza volt, hiszen kezdett már kiöregedni ez a számomra oly kedves jószág. 14 éves volt. Ha később valami baja esett volna, azt még nehezebben viseltem volna el. Nem támogattam az ötletét, mert nem akartam elengedni hűséges versenytársamat, de ellene sem tudtam tenni semmit. Az elválás előtt a lehető legtöbb időt töltöttem vele, annyit, amennyit csak tudtam.

Szeptember 26-án jött el a búcsú napja. Szarvasról pár nappal azelőtt voltak nálunk érdeklődők, akiknek megtetszett Fogoly. Elindultunk az utolsó közös "kalandunkra". Az egész úton az emlékek jártak a fejemben. Még ott volt velem, de már hiányzott. A legjobb barátom volt. Úgy tekintettem és gondolok vissza rá, mint egy családtagra, egy jó pajtásra.

Megérkezve úti célunkhoz levezettem a lószállítóról, és bementünk az istállóba. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, nem gondolni arra, hogy már soha többé nem láthatom. Igyekeztem abból erőt meríteni, hogy mennyi szép közös emlékünk van, ami örökre az enyém. Mikor a búcsúzásra került a sor, már nem bírtam tovább. Sírva befutottam hozzá új otthonába, jó szorosan átöltem a nyakát, ő pedig hozzám bújt. Megpuszilgattam, majd még egyszer megsimogattam. A sírástól alig tudtam megszólalni. Szaggatottan szakadtak ki belőlem a szavak: szeretlek, nagyon fogsz hiányozni. Mélyen a gondolataimba merülve bámultam a földet, és még hallottam, hogy nyerített nekünk. Szomorúan szálltunk be az autóba. Édesapám próbált vigasztalni: a bácsi, aki megvette, azt üzeni, hogy ne aggódj érte, olyan helye lesz, mint még soha.

  

Hazáig sírtam. Nem akartam senkivel sem beszélni. Fájt, hogy soha többé nem láthatom. Még ma is, ha szóba kerül Fogoly, könnybe lábad a szemem, gyötör a gondolat, hogy talán tényleg soha nem láthatom már. A remény parányi lángja még él bennem, de legbelül tudom, hogy nem fogunk már találkozni. Nem csak nekem, hanem a szüleimnek, testvéremnek és a barátaimnak is sokat jelentett.

Bárhol is van most, remélem, olyan szeretet veszi körül, mint nálunk, és talán most is van egy kislány, aki ugyanúgy szereti, mint én.

Remélem, sikerült elmondanom Nektek, mennyit és mit jelentett számomra Ő. Találkozunk 2 hét múlva, addig is, úgy szeressétek a lovakat, ahogyan én szerettem és szeretem Fogolyt!  

Fotók: Csibrány Lili 

 
Facebook