Életem egy darabja - Gyömbér 2.

Most pedig következzen a folytatás, és egyben a befejezés! Az előző részt itt olvashatjátok.

 

 

Utolsó közös képünk Gyömbérrel

Nyár végére viszont már én is belelendültem a nagylovakkal való foglalkozásba, mivel elkezdtem rendszeresen lovagolni Hollót. Ebből adódóan pedig lassan felvetődött Gyömbér eladása is. Az iskola is elkezdődött, ráadásul a nagyon magas óraszám miatt persze a 2 ló is sok volt számomra. Így végül, nagyon hosszas tanakodás után… meghirdettük Gyömbért.  És nem sokkal később, 2016. 11. 13-án vittük el Szolnokra, a Milléri Lovastanyára. Nagyon közel van hozzám, így meglátogathatom, mikor kedvem tartja, így enyhíti azt a fájdalmat, hogy már nem az én lovam.

 Gyömbér iránt rengetegen érdeklődtek, és akárki járt nálunk megnézni, mind azt mondta, hogy egy igazán ügyes ló. Dicsérték, hogy milyen jól be van lovagolva, és ez persze számomra egy hatalmas visszajelzés volt, hogy azért tényleg nem csinálok mindent rosszul (mivel sose bízok magamban, és abban, amit csinálok). 

 Szóval… megpróbálom most nektek még néhány mondatban leírni, hogy mit adott nekem ez kivételes, és különleges kisló.  Amikor hozzánk került, fogalmam sem volt, hogy egyáltalán olyan lóvá lovagolom be, amilyennek lennie kell. És persze jobb lett, mint vártam.

 Aztán megtanított arra, hogy higgyek magamban, és magamnak, és hogy ha igenis van egy cél, amit el akarok érni, harcoljak érte. Próbálkozzak, kísérletezzek dolgokkal, még ha azok néha vakmerőek is, és nagyon nagy bátorságot igényelnek. Bármit tettem, léptem egy nagy lépést, hoztam néha rossz döntést, lehettem szomorú, és boldog, mindig tudhattam, hogy Ő bármikor meghallja majd a hangom, nyerítve fog üdvözölni. Akármit fogok tenni, ha felülök rá, minden gondolatom elszáll, és nem kell majd azon gondolkodnom, ugyan holnap ki mit fog mondani, vagy mi fog történni az iskolában.

Ez alatt az idő alatt rájöttem, hogy ha valamiért igazán keményen küzdök, s hiszek benne, akkor megvalósíthatom, és ha kilátástalannak is látszik a helyzet, és magam sem tudom, mit kell tenni, vagy hogyan birkózom meg ezzel a helyzettel, akkor is van belőle kiút. És ami biztos: hogy ez alatt a pár év alatt én csak tanultam, és tanultam. Néha a hibáimból persze, néha pedig abból, hogy mit csináltam jól.

Akárhogy is: bárki fogja évek múltán megkérdezni, hogy mit köszönhetek Gyömbérnek, a válaszom az lesz: hogy Mindent. Mert a támaszom volt Fogoly eladása után, és a barátom éveken át.

 

Szóval Bónusz (Holló csikója), drága kiscsillag, kösd fel a lógatyát, mert most rajtad a sor, hogy pótold Gyömbért! 

Remélem ezen a 2 héten sem okoztam csalódást utolsó cikkeimmel. Bízom benne, hogy örömmel olvastátok őket, és azt is, hogy még találkozunk, ha nem is itt, de máshol igen. Remélem, hogy Gyömbér története is ugyanúgy a szívetekbe lopta magát, ahogyan Fogolyé is! Hosszú út áll még előttem, és ti is álljatok szembe a kihívásokkal, mert néhány év, évtized múlva ezek lesznek a legszebb, és legjobb történetek! 

Szeressétek a lovakat, úgy, ahogyan én Gyömbért és Fogolyt szeretem! 

Fotók: Mogyoró Helga és Szabó Bence

 
Facebook